Csökkenő árbevétel mellett a nyereség megfeleződéséről volt kénytelen beszámolni pénteken a Mercedes csoport. A 34,5 milliárd eurós harmadik negyedéves bevétel 7 százalékos visszaesést tükröz, 2023 azonos időszakához képest, az adózott eredmény pedig 1,7 milliárd euróra esett vissza, ami 54 százalékos csökkenés.
A kínai gazdaság lassulása nagyon súlyosan érintette a márkát, ahol főleg a luxusmodellek (S-osztály, Maybach) értékestése zuhant. Az autógyártó emiatt rövid időn belül már másodszor kényszerült arra, hogy lefelé korrigálja a személygépkocsi üzletág idei évre várható haszonkulcsát.
Kapcsolódó
A harmadik negyedévben ez az árrés mindössze 4,7 százalék volt, a pandémia óta a legrosszabb, miközben a társaság minimum 8 százalékot vár el önmagától, tavaly pedig még 12 százalék volt a haszonkulcs.
A Mercedes részvények árfolyama pénteken is lefele tartott, a piacvesztés azonban nem új keletű probléma: amit jól jelez, hogy egy részvényük fél éve még 77 eurót ért, jelenleg viszont csak 57-et.
A menedzsment most két dologban bízhat, egyrészt, hogy működnek a költségcsökkentő intézkedések, másrészt, hogy a jövőre tervezett modellfrissítések kihúzzák a márkát a slamasztikából. A kiadások lefaragása egy nagyobb, ötéves terv része, amely 20 százalékos költség visszavágást célzott meg 2025 végéig, ebben a folyamatban 15-16 százaléknál tartanak most a németek.
A kereslet visszaesése ellenére árcsökkentés szóba sem jöhet a Mercedesnél, ragaszkodnak az „értéket a mennyiség helyett” stratégiához, még Kínában is. Ahol nem csak a gazdaság lassulása miatt elbizonytalanodó vásárlók jelentik a problémát, hanem az is, hogy
általában csökkent a német luxuskocsik népszerűsége az ottani vásárlók körében.
Brüsszel és Peking között továbbra is folynak a tárgyalások a kínai elektromos autók Európába történő behozatalára kivetett vámokról, ami a lehetséges válaszlépésektől való félelem miatt komoly fejfájást okoz Európa Kínától függő autóipari vállalatainak.
A Mercedes értékesítések így festenek idén a főbb piacokon (első kilenchavi adatok)
- Európa (EU, Egyesült Királyság, Svájc, Norvégia) 476 ezer darab (stagnálás)
- Egyesült Államok: 236300 darab (9 százalék plusz)
- Kína: 512 200 (10 százalék visszaesés)
Európán belül különösen a hazai piac gyengélkedése fájhatott a Mercedesnek, az eladott gépkocsik száma idén 150 ezer alatt maradt, ami 13 százalékos visszaesés 2023 első 9 hónapjához képest.
Temetik Európa vezető gazdaságát, a Mercedes a dolgozókra mutogat
A német kormány ugyan még lát kiutat a recesszióból, de a külföldi elemzők szerint már nincs esély a fellendülésre. Eközben a Mercedes főnöke kiborult, szerinte túl sokat betegeskednek az alkalmazottak, ami alávág a termelésnek. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!