Magyarország után Törökország nyugati részén, Manisa tartományban épít új üzemet a BYD.

A mintegy egymilliárd dollár (kb. 363 milliárd forint) összértékű beruházást hivatalosan Erdogan elnök jelenti majd be,

emellett Törökország a szintén kínai Cheryvel is előrehaladott tárgyalásokat folytat egy lehetséges gyárépítésről - írta a Telex az Automotive News Europe szakportálra hivatkozva.

A bejelentésre azután kerülhet sor, hogy az Európai Unió (EU) július elejétől, átmeneti többletvámot jelentett be a kínai villanyautókra, amelyek közül a BYD anyaországban gyártott típusai után 17,5 százalék vámot kell fizetnie a gyártónak, az eddigi 10 százalékon felül. Érdekes előzmény, hogy Törökország korábban 40 százalékos vám bevezetését tervezte az összes  Kínából érkező járműre, de ettől a tervtől végül visszalépett, hogy így is ösztönözze az Ázsiából érkező beruházásokat.

A törökországi gyárépítés egy nagyobb folyamat része a BYD esetében, hiszen tavaly kiderült, hogy Kína piacvezető autógyártója Szeged mellett építi fel első európai üzemét, amely 2026 előtt megnyithat. Nem rég kezdődött a termelés a márka thaiföldi gyárában, illetve a BYD átvett egy egykori Ford-gyárat Brazíliában is, valamint lehetséges helyszíneket keresett Mexikóban, ahol szintén gyárat építene.

Az idei második negyedévben összesen közel 983 ezer új villany- és hibridautót adott el a BYD világszerte, ez 40 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában regisztrált mennyiséget. A cég hamarosan Európában is forgalmazni kezdi legolcsóbb modelljét, a Seagullt, amelytől az itteni, jelenleg stagnáló villanyautó-piacon is komoly sikereket remél.