Az amerikai Tesla elektromosautó-gyártó cég világszerte munkahelyeinek több mint tíz százalékát tervezi megszüntetni – derül ki egy belső, vállalati e-mailből, amelyet Elon Musk cégvezető küldött szét hétfőn a Teslánál.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung birtokába jutott levél szerint a vállalat saját információi szerint bő 140 ezer embert foglalkoztatott tavaly év végén, a mostani racionalizálás pedig Elon Musk szerint „szükséges lépés” lesz és legalább 14 ezer állást érinthet a gyártásban.
Mint a multimilliárdos fogalmaz, az autógyártó készen kell álljon a növekedés következő szakaszára úgy, hogy „karcsúbb és innovatív” legyen. Ehhez pedig meg kell vizsgálni a költségmegtakarítási lehetőségeket a vállalat minden területén, és végső soron növelni kell a termelékenységet.
A létszámleépítést utálja, de szükségesnek tartja – jelezte Elon Musk.
Kevés az eladás, ezért ugrott az olcsó modell
Az elektromos autók üzletágának növekedése az utóbbi időben a világ számos régiójában lelassult, és ez a Teslát sem kíméli. Ezért sajtóhírek szerint a Tesla feladta azt a régóta fennálló tervét, hogy egy tömegpiacra szánt elektromos autót fejleszt 25 ezer dollár (23 ezer euró) körüli áron, bár ezt Elon Musk hevesen tagadja.
A cég a jövő héten ismerteti az elmúlt negyedévre vonatkozó számait, bár az elektromos autók úttörője azt már korábban közölte, hogy jelentős értékesítési visszaeséssel kezdte az idei évet, ami a részvényeire is rossz hatással volt, az árfolyam több mint 30 százalékkal esett.
A 2024 eleji visszaesés azért számít történelmi eredménynek, mert csaknem négy év után ez volt az első alkalom, hogy a Tesla kevesebb új járművet adott el (387 ezer darabot), mint egy évvel korábban.
Az amerikai vállalat Kínában elszenvedi az árháború hatásait, és más autógyártók, az iparágban újoncnak számító cégek, illetve az elektromos autók növekvő választéka által támasztott versennyel küzd.
Olyannyira, hogy a korábbi árleszállítások és a kedvezmények vonzereje mára csökkent az anyaországban is, mivel az amerikaiak csak lassan frissítik fel öregedő modelljeiket és egyre inkább a belsőégésű, illetve hibrid járművek felé fordulnak. Ráadásul a Tesla csak jövőre jelentkezik fontos újdonságokkal.
Németországban is munkahelyek szűnnek meg
Európában is nehézségek adódtak: Elon Musknak kezdetben fel kellett függesztenie a Berlin melletti Grünheide-ben a termelést az alkatrészek szállítási szűk keresztmetszete miatt, amelyet a jemeni huthi lázadók Vörös-tengeri támadásai következtében a hajók átirányítása idézett elő.
Emellett a németországi gyár áramellátása is napokig leállt egy klímaaktivistákból álló, szélsőséges csoport gyújtogatása miatt.
A Berliner Zeitung szerint a német gyárat is érintik a tervezett leépítések: az ottani, 12 és félezer alkalmazottból körülbelül 3 ezret bocsátanak el – jelentették két belső forrásra hivatkozva.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!