Elsősorban a hazai gazdaság stagnálásával lehet magyarázni, hogy az elmúlt években lényegesen mérséklődött a vállalati mecenatúra. A rendszeres adományok kevesebbek és ritkábbak, mint a korábbi években. A civil szervezetek, alapítványok egy részénél már a működőképességet veszélyezteti, hogy mind kevesebbet tudnak a szükséges támogatásra biztosítani. Az igény a munkájukra ugyanakkor nem csökkent, sőt ma már nemcsak a pénz- vagy a tárgyi adomány számít, hanem olyan dolgokra is van igény, amely perspektívát jelent egy-egy településnek vagy kistérségnek.

Nagyon vegyes képet mutat a magyarországi mecenatúra − állítja Küllői Péter, a Mosoly Alapítvány egyik alapítója. Tény, hogy a nagyvállalatok erősen visszafogták az erre a célra fordítható összegeket. Ennek egyik oka lehet, hogy a különböző különadók következtében csökken a nyereségük, így a mecenatúrára szánt összeg is zsugorodik. De ez csupán az egyik tényező, ennél lényegesen többet nyom a latban, hogy sokszor úgy látják, az állam feladata lenne egy-egy probléma megoldása, amelyhez a mecenatúra ugyan sokat tehet hozzá, de nem vállalhatja fel teljes körben a társadalmi-szociális gondok megszüntetését.

Küllői Péter

Multi-politika

A szakértők szerint a jórészt külföldi tulajdonban lévő nagyvállalatok adakozási hajlandóságát negatívan befolyásolja az a tény, hogy hálózataikat és munkájukat folyamatosan kemény kritika éri a kormányzat részéről. A tisztán magyar kézben lévő vállalkozások messze nem érzik annyira a társadalmi felelősségvállalás súlyát, mint azok a cégek, amelyek anyavállalataiktól kapnak impulzust a cselekvésre. Az amerikai, brit vagy éppen német kézben lévő vállalatok az anyacég normáit követik, ahol az üzleti tervezésnél már kalkulálnak a szociális kiadásokkal, s ezt számon tartják külföldön meghonosodó cégeiknél is. Igaz, jelentősen változott a magyarországi nagyvállalatok stratégiája is − teszi hozza Küllői Péter. A mecenatúrára fordított összegek ugyan csökkentek, viszont növekedett a stratégiai tervezés a korábban elaprózott adományok helyett. Mind több nagyvállalat koncentrál arra, hogy jól körülhatárolt célok érdekében pályáztassa a civil szervezeteket, alapítványokat. Ez mindenképpen minőségi változást jelent, hiszen a pályázóknak pontosan meg kell határozniuk, milyen célokra, hogyan kívánják az elnyert összegeket felhasználni. Előtérbe kerültek azok a kezdeményezések, amelyek a financiális segítséget egy-egy város vagy kistérség problémáinak megoldására kívánják fordítani. Ez közelebbről annyit jelent, hogy az elnyert támogatást munkahelyteremtő beruházásokra, új vállalkozások létrehozására fordítják, tehát a célzott mecenatúra ebben az esetben a gazdaság dinamizálását segítheti elő.
Impulzusok

Új vonás, hogy mindinkább növekszik a vállalati felelősségvállalás tervezésében a munkatársak részvétele. Ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy önkéntesként részt vesznek a feladatok elvégzésében, hanem ötletekkel, az általuk ismert problémák felvetésével érdemben is hozzájárulnak ahhoz, milyen jelenségekre érdemes felfigyelnie az adott cégnek. Ily módon nyitottabbak lehetnek a társaságok munkatársai az érdemi közbelépésre. Ezekben az esetekben új hangsúlyt kap a közösség aktivitása is, az önkéntes munkavállalás. Az viszont gondot jelent, hogyan lehetne a jó célok érdekében nem csak egyes vállalatokat mozgósítani, hanem az "együtt többre megyünk" elv alapján több cég törekvéseit egyesíteni.

Új támogatók?

A tengerentúlon és Európa nyugati térfelén megszokott, hogy a vagyonos réteg közvetlenül is felkarol egy-egy ügyet. Magyarországon, ahol viszonylag rövid idő alatt nagy vagyonok halmozódtak fel, ez a fajta adakozás jóformán ismeretlen fogalom − hangsúlyozza a szakember. Ha végignézzük a 100 vagy 150 leggazdagabbról évente megjelent kiadványokat, csak igen elvétve találkozunk hasonló példákkal. Akár egy kézen meg lehet számolni, hányan érzik szükségét annak, hogy erre a célra fordítanák megszerzett vagyonuk meghatározott százalékát. A felhalmozás korát éljük, amikor óriási összegek kerülnek egy kézbe, de ebből jóformán semmit nem juttatnak vissza annak a közönségnek, amely vásárlásaival elősegítette gazdagodásukat. Akkor, amikor a hazai mecenatúra az imént említett problémák miatt visszavonulóban van, különösen fontos lenne, hogy ez a réteg új támogatóként belépjen a közhasznú tevékenységek elősegítése érdekében.

A csökkenő nagyvállalati támogatást valamilyen formában ennek a körnek kellene kiegyenlítenie. A kis- és középvállalatok nincsenek abban a helyzetben, hogy pénzbeli segítséget tudjanak nyújtani a rászorulóknak, viszont nagyon sokat tesznek azért, hogy munkájukkal, szakértelmükkel hozzásegítsenek a konkrét célok megoldásához. Tőlük a mai gazdasági helyzetben ennél több aligha várható.

A civil szervezetek, alapítványok számára ma az egyik legnagyobb probléma, hogyan szólítsák meg céljaik valóra váltására az embereket. Az a tény, hogy a társadalmi felelősség vállalására elkötelezett vállalatoknál már nemcsak a cégvezetés dönt egyes ügyek felkarolásáról, hanem figyelembe veszi munkatársainak jelzéseit is, önmagában jelzi ugyan a nagyobb nyitottságot, de ez kevés ahhoz, hogy a projektek a társadalom széles köréhez eljussanak. A Bátor Tábor létrehozásánál már az elején igyekeztek megnyerni vállalatokat a támogatáshoz, de a nagy előrelépést az jelentette, hogy önkénteseket tudtak bevonni a munkába. Olyan csapatot hoztak létre − elsősorban a fiatalok különböző szervezeteinek jóvoltából −, amely azóta is elvégzi a munka oroszlánrészét − hívja fel a közös munka fontosságára a figyelmet Küllői Péter, aki egyben a Bátor Tábor kuratóriumának elnöke. A Bátor Tábor egyfajta modell lehet ahhoz is, hogyan lehet megnyerni a vállalatokat akkor, ha jól meghatározzák a célokat, évente pontosan elszámolnak arról, hogy az összegyűlt támogatásból milyen fejlesztéseket végeztek el, mennyire tettek eleget a vállalt kötelezettségeiknek. Ha ezt a modellt követik a civil programoknál, bizonyos, hogy sikerül megvalósítani azt az együttműködést, amely ma annyira hiányzik a hazai mecenatúrából. Így pedig meg lehet nyerni a projektekhez olyan társaságokat is, amelyek ma még nem tekintik üzleti stratégiájuk szerves részének a társadalmi felelősségvállalást.

A gazdasági, társadalmi és szociális feszültségek feloldásához a jövőben még nagyobb szükség lesz arra, hogy a vállalatok részt vegyenek a gondok enyhítésében. Már vannak jelek arra, hogy jól megalapozott partnerkapcsolatok alakulnak ki az alapítványok és a vállalatok között. A következő lépés az lehet, ha ebbe a tevékenységbe bekapcsolják a cégekkel együttműködő társaságokat is, és így létrejöhet egy olyan hálózat, amely mind több segítséget képes nyújtani nem csak egy, hanem több civil szervezetnek is. Erre a szociális hálóra ma nagy szükség van, mert az állami támogatás nem növekszik, a gazdaság lejtmenetben van, mind többen szorulnak a megélhetés peremére − teszi hozzá Küllői Péter. Az persze pozitív jelenség, hogy a fiatalok, a 30 év alatti ifjúság egyre nagyobb érdeklődést mutat a hazai mecenatúra fejlesztésére. Törekednek arra, hogy átvegyék a jó külhoni példákat, ami egyben annyit jelent, hogy a globális gondolkodást kívánják Magyarországon is megvalósítani.