Milyen veszély leselkedik az irodalomra?
Mekkora veszélye van annak, hogy a könyvpiacot ellepik a mesterséges intelligencia (AI) által megírt könyvek, tette fel a kérdést egy kerekasztal beszélgetésben Ott Anna, művészeti menedzser.
Egy ehhez hasonló mondat, már amikor megjelent az internet, azóta fenyegeti a könyvkiadókat, mondta Sárközy Bence, a Libri Kiadó Csoport kiadási igazgatója. Az internet megjelenésekor is hasonló félelmek voltak a könyvpiacon.
Példaként említette, hogy a műfordítás is egy önálló műalkotás, ha azt tisztességesen csinálja valaki, akkor azzal nincs gond. Nem baj, ha valaki fordító programot használ a munkájához, de ha csak AI segítségével dolgozik, akkor azt azonnal úgy is kiszűri egy szerkesztő.
Nagyon meg fogja változtatni az AI a mindennapjainkat, de a Gutenberg óta lévő folyamatot, hogy valaki leírja a gondolatait, és hogy ezt egy könyvkiadó kiadja, ezt biztosan nem veszélyezteti az AI
– mondta Nyáry Krisztián, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója.Ugyanakkor az egy kaptafára készülő szerelmes regényeket viszont nagyon könnyen meg tudja írni a mesterséges intelligencia, tette hozzá a szakember. Biztos lesznek olyan termékek, amiket majd AI állít elő, de ezek nem tudnak majd versenyezni a szépírók műveivel.
Nem gondolom, hogy azok az írók akik ma irodalmat csinálnak, ők lennének azok, akik az AI-jal íratják meg a műveiket
– mondta Moskát Anita Zsoldos Péter- díjas író, művészeti menedzser. Azt mondta, hogy kipróbálta már az AI-t, hogy írjon le egy parkot, és egy év alatt valamennyit javult a gépezet. Például az AI azt írta a park meghatározására, hogy csicseregnek a madarak, zöld a fű, és ha megkérte, hogy legyen kicsit igényesebb, akkor beletett két giccses hasonlatot, amit majd a szerkesztő azonnal ki is fog húzni, sorolta.
Irgalmatlanul gyorsan fejlődik az AI, hónapokban mérhető a változás
– emelte ki Nyáry Krisztián, a gépezet az újdonsággal nem tud mit kezdeni.
Az egyéniség hiányzik az AI-ból, mondta Sárközy Bence. Az olvasóknak szüksége van az írókkal a személyes kapcsolattartáshoz. Például, amikor egy könyvvásáron oda mehet a szerzőhöz és az író dedikálja számára a könyvét.
Magyarországon 300 ezer ember olvas igényes irodalmat, kétmillióan lehetnek azok, akik rendszeresen olvasnak, mondta Nyáry Krisztián. Nem kell rettegni az AI-tól, mert a közösségi média is tele van a mesterséges intelligencia által készített fotókkal, de már ezeket is jól kiszúrjuk, mert giccses, és túl sok. Így lesz a mesterséges intelligencia által írt könyvekkel is, hogy azonnal kiszűrhető, hogy ez nem egy szerző által írt mű.
Amit tudnia kell
-
18:441 hete frissítveAz AI nem tudja megmondani, mi az a magyar
-
17:131 hete frissítveMit változtat meg az AI az oktatásban?
-
16:121 hete frissítveMegtalálták a NAV-nál a pokolba vezető utat
-
15:411 hete frissítveNégy gonosz fenyegeti az egészségügyet
-
12:211 hete frissítveMilyen AI-t ajánl a bankoknak az MNB?
-
11:211 hete frissítveNavracsics Tibor: Az AI segítségével fejlesztenek egy magyar nagytérséget
Sűrű a program
Két helyszínen, a Magyar Zene Háza és Néprajzi Múzeumban, egyszerre több teremben zajlik a konferencia, melynek programját itt találja.
AI Summit, már másodszor
Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait.
Az Indamedia 2023-ban rendezte meg elsőként hazánkban, az AI Summitot, a konferenciát, amely csak és kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre fókuszált. A tavalyi rendezvényről szóló tudósításainkat ezen a linken érheti el.