Nem is fizetett olyan jól az állampapír
Amikor céget vásárolunk, akkor azt is meg kell nézni, hogy az adott befektetésből egy cég mekkora értéket tud előállítani.
A fejlettebb piacokkal való összehasonlításban Magyarország hátul kullog az egy ledolgozott órára jutó GDP-ben – hívta fel a figyelmet Oszkó Péter, az OXO Technologies Holding alapító vezérigazgatója.
A hozampotenciált is érdemes azonban ellenőrizni, ilyen téren nem állunk rosszul, a 2023-as évben a hazai BUX-index elég magas, közel 40 százalékos hozamot hozott.
„Aki úgy érzi, hogy az állampapírral jól keresett tavaly, annak elmondanám, hogy van ennél sokkal jobb befektetési lehetőség”
– húzta alá Oszkó Péter. Elmondása szerint még mindig olcsó ország vagyunk befektetési szempontból, minimális növekedés azonban elindult a ráfordítás-hozam arányban.
Amit tudnia kell
-
16:548 hónapja frissítveNem is fizetett olyan jól az állampapír
-
16:178 hónapja frissítveAz atomenergiára mindig csak akkor gondolunk, amikor energiakrízis van
-
15:158 hónapja frissítveBalogh Levente: A KGST felbontása nem volt jó ötlet
-
14:518 hónapja frissítveNem az AI a jövő, hanem a kvantumszámítógép
-
10:548 hónapja frissítveOrbán Balázs: Csökkentsük a függést Németországtól és az euróövezettől!
-
09:428 hónapja frissítveKovács Zoltán: Magyarország felkészül, jön az uniós soros elnökség
Köszönjük a figyelmet!
Ezzel véget is ért az Economx egész napos konferenciája. Az előadókkal készült interjúk a következő napokban olvashatók a portálunkon.
Köszönjük olvasóink egész napos figyelmét!
Az élsport után könnyű padlóra kerülni
Dávid Kornél az egyetlen olyan magyar kosárlabdázó, aki az NBA-ben játszott. Azóta is az élsport közelében maradt, ugyanis ma játékosmegfigyelőként dolgozik.
„Az élet nem sportpálya”
– mondta arra reflektálva, hogy az élsport elhagyása után nehéz helytállni a való életben. Bár Dávid Kornél már a sportpályafutása alatt eldöntötte, hogy ezzel akar foglalkozni, vele ellentétben sok élsportoló csúszik bele abba a hibába, hogy a sikeres sportpályafutás után csődbe mennek. A visszavonuló élsportolók kétharmada nem tudja fenntartani ezt az életszínvonalat. „Az NBA-játékosok 83 százaléka csődbe megy, miután abbahagyja az élsportot” – mondta Dávid Kornél. Ezekkel a veszélyekkel ma már szembesítik az újoncokat, hogy felkészítsék őket a váratlanra.
Belgiumban a sportolóknak kötelezően be kell tenniük a fizetésük egyharmadát a nyugdíjalapba, amire Dávid Kornél szerint máshol is szükség lenne. A mostani sztárok benne vannak abban, hogy nyugdíjalapba tegyék a fizetésük egy részét.
A kosárlabdasztár azt tanácsolta a fiatal sportolóknak, hogy
mindig legyenek felkészültek, a legjobbak akarjanak lenni, és ne féljenek kockáztatni.
Zsidai Roy kérdőjele még nagyot robbanhat
A Zsidai Gasztronómiai Csoport tulajdonos-ügyvezetője a családi vállalkozása sikerein keresztül mutatta be, hogyan lehet a multik profi, folyamatalapú működését kihasználva, viszont a lassú mozgás helyett gyors felelősségvállalással eredményeket elérni. A közgazdász szerint ehhez szükség van a megfelelő partner kiválasztására, valamint arra is, hogy ha kell, merjünk magunk lenni.
Zsidai Roy a tanulságok mellett meglepetéssel is szolgált.
Az nem titok, hogy személyes és üzleti kapcsolatban állnak a legendás brit séffel, Jamie Oliverrel. A Jamie Oliver Grouppal közösen nyitottak egy éttermet a Várban, majd egy másik egységet Bécsben (utóbbit még időben, a covid lockdown előtt sikerült értékesíteni, ugyanakkor az étterem nem úszta meg a világjárványt). A bécsi nyitás évében a Gozsdu udvarban megnyitotta kapuit a Jamie's pizzeria, amit aztán a Zsidai-csoport átalakított, és most már inkább étterem.
Azonban az együttműködés ezzel nem ér véget, s bár az új étterem részleteit még nem árulta el, és az előadásában csak egy kérdőjellel jelezte azt, de ígérete szerint hamarosan kiderül, hol várja a vendégeit Jamies Oliver és Zsidai Roy.
Már a kkv-k is a tőzsdére tartanak
Nem a méret a lényeg a tőzsdéken, hanem a minőség, a szervezeti kultúra és az ellenállóképesség
– fogalmazott Nagy Péter Gábor, a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. igazgatója. Ma már sok kkv is a tőzsdére megy, ahol már több mint 60-an vannak, ez a növekedés pedig elsősorban a kis- és középvállalkozások megjelenésének köszönhető. A szakember szerint azzal, hogy
a tőzsdére megy egy cég, a one-man showból megtörténik az exit, a döntéshozatal szervezett folyamattá válik.
A BÉT több segítséget is igyekszik megadni a cégeknek, ilyen a BÉT50 kiadvány, vállalatvezetési képzés, illetve zárt körű pitch a befektetők előtt.
Láving Gusztáv, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vállalati portfóliókezelési igazgatója szerint a legfontosabb a transzparencia, ezért szeretnek tőzsdei cégekkel együtt dolgozni. Éppen ezért a transzparencia miatt nekik ebből a szempontból már könnyebb dolguk van, amikor kapcsolatba kerülnek egy vállalattal. A Hiventures nem szól bele a cég irányításába, nem vesznek részt a napi munkában, hanem a pénz visszafizetését próbálják elősegíteni.
Janositz Balázs, az UBM Holding vezérigazgató-helyettese elárulta, hogy a cégnél a tőzsdére lépés két hullámban zajlott: először holdinggá alakultak 2019-ben, majd 2021-ben következett a tényleges belépés. Teljesen szokatlan volt számukra a transzparencia, amit a tőzsdére lépés hozott. Ezt követően kaptak teret azok a tehetséges emberek a cégnél, akik nem tulajdonosok, így ez utóbbiak akár formálisan is kiléphettek a mindennapi működésből.
Arról is beszélt, hogy a magyar és a nemzetközi bankok is örültek a tőzsdére lépésüknek, a külföldi cégek is máshogy álltak hozzájuk onnantól kezdve. 2019-ben még az érzelemvezérelt döntéshozatal volt a jellemző, azóta tudatosan dolgoztak azon, hogy ez megváltozzon.
Három másodperc alatt megutáljuk egymást
Mire jut egymással a csúcsragadozó fekete párduc és egy kedves, de félénk mókus?
– erre a kérdésre is választ kaphattunk Tari Annamária klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és Starcz Ákos Zoltán, az Index.hu Zrt. vezérigazgatójának beszélgetéséből, ugyanis arra tettek kísérletet, hogy feloldják valahogy a munkahelyi generációs különbségeket. Egyébiránt Tari Annamária jellemezte a negyvenes főnököket nagy ragadozóként, miközben a Z generációt tükör előtt ülő, magát oroszlánként látó cicaként jellemezte.
Ugyanakkor azt is elismerte a szakpszichológus, hogy a Z generációnak nehéz dolga van a hibrid Y generációval szemben, amelyik a könyvespolc alá született, de már a web2-t használja, az offline-világ hagyatéka pedig az erőfeszítés, a lojalitás, valamint a kitartásra való képesség.
A Z ezzel szemben sokkal inkább a poker face mögé képes bújtatni az érzelmeit, ami az online jelenlét során alakult így, teljes ellentétesen a 70-es években született X-szel, amely inkább feladatorientált.
A fogyasztói társadalom mellé megérkezett az információs kor
– magyarázta Tari Annamária, hogy miért idegesíti ennyire a z X generációt az Y, amely sokkal inkább jól érezné magát a munkahelyén, és simán leírja, hogy a főnöke „hülye”.
Ez a munkahelyen egyébként azt is jelenti, hogy a verbális kommunikáció már egy szupererő, és miközben az X személyesen kommunikálni, az Y nem érti, miért nem lehet azt megtenni írásban – fogalmazott, hozzátéve: az Y generáció a social médiának köszönhetően az azonnali visszajelzés nemzedéke lett, annak elmaradása pedig szorongást, és kilépést eredményez.
Tari Annamária fontosnak nevezte a vizuális szcénát is, az első benyomás lett a legfontosabb az állásinterjún. Így történhet meg, hogy a kérdező X és a jelentkező Y már három másodperc alatt megutálja egymást, pedig még meg sem szólaltak. A szakpszichológus szerint kölcsönösségre és kooperációra van szükség a generációs szembenállás leküzdéséhez, amit úgy foglalt össze, hogy legyünk jófejek.
„Nem extraprofitot akarunk termelni”
A tőkefinanszírozás hasonló, mint a banki finanszírozás, csak ők úgy adnak, hogy tulajdonosok lesznek a cégben – mondta Láving Gusztáv, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vállalati portfóliókezelési igazgatója. Szerinte a bankok ezzel azért járnak jól, mert így több hitelt tudnak adni, valamint a tőke javítja a hitelképességi mutatót és a kockázati profilt, főleg nagyobb kamatteher mellett. A kockázati tőke valahol a banki hitel és az önerőből való finanszírozás között helyezkedik el, de inkább a hitelhez áll közelebb.
A portfóliókezelési igazgató elmondta, minimum piaci elvárásaik vannak, ugyanis a vállalat nem extraprofitot akar termelni, hanem a piacot színesíteni. A forrásaik többek között a következőkre használhatóak fel:
- tulajdonosi kivásárlásra,
- beruházásfejlesztésre,
- cégfúzióra
- és tőzsdére lépésre.
A forrás kiszámítható és türelmes: nincs azonnali visszafizetési kötelezettség. Hozzátette, hogy a Hiventures tőkebefektetése önállóan nem használható fel forrásként, a finanszírozási mixnek tartalmaznia kell még önerőt, társbefektetőt, vagy banki hitelt.
Az atomenergiára mindig csak akkor gondolunk, amikor energiakrízis van
Uniós és hazai területen is látjuk, hogy az ellátás garantálása, a megfizethetőség, az energetika és a fenntarthatóság fő kérdések
– mondta Deli Daniella, az Energiaügyi Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára. A fenti három alapdimenzió mellett az energiaszuverenitás mellett sem mehetünk el szó nélkül – tette hozzá.
A kkv-knak az elmúlt két év elképesztő nehéz volt – ezt már Fernezelyi Ferenc, a Veolia kereskedelmi- és marketingigazgatója jelentette ki. Szerinte őrült kapkodás után a legnagyobb kérdés most az, hogy
a kisebb cégeknek mit kell tenniük ahhoz, hogy életben maradjanak a globális energiapiacon.
Ezek egyelőre még nem letisztultak, gyorsan változik a helyzet, a turbulens időszak után most csökken az ár, a legnagyobb kihívás pedig az, hogy ne érezzék, hogy nyugalom lesz. Ezt az időt kell felhasználni a megfelelő energiamix kitalálására, hiszen számolni kell azzal, hogy hosszú távon emelkedni fognak megint az energiaárak. Át kell gondolni, hogy mit szeretnének felhasználni a fosszilis vagy megújuló energiákból.
Jelenleg háromszor annyi energiát használunk, mint 50 évvel ezelőtt, ez leginkább a bolygó népességszámának növekedésnek köszönhető, ráadásul 2050-re 10 milliárdan leszünk az ENSZ előrejelzése szerint
– jelentette ki Gordos Ferenc, a Mol vállalati kapcsolatokért felelő igazgatója.
De honnan biztosítunk ennyi energiát, aminek most a 80 százaléka fosszilis energiahordozókból ered? – tette fel a kérdést, majd hozzátette, a jelenlegi hordozókat zöld energiákra kéne lecserélni, de az emberiségnek ez még soha nem sikerült. Geopolitikailag instabil területekről származik a fosszilis energiahordozók nagy része, ezért is fontos a zöld átállás. Ezen felül fontos az ösztönző politikai is, amelyre példaként az adójóváírást vagy a beruházási támogatást említi a Mol igazgatója.
Kakukktojás vagyok ebben a kérdésben, mert nukleáris projektet vezetek – mondta Jákli Gergely. A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint ha a fejlődő országokat szeretnénk a tűz közelébe engedni, akkor szükség van még több energiára, ami jelenthet egyfajta energiamixet is. Óriási kockázatot jelentenek az extrém időjárási körülmények, fel kell készülnie ezért a kockázatokra. Ha pedig extrém kockázatok mellett kell villamosenergiát termelni, akkor nem tudjuk kikerülni a nukleáris energia kérdését. Szerinte
az atomenergiával az a baj, hogy csak akkor figyelünk rá, amikor energiakrízis van.