Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait.
Szerző(k): EconomxRózsai Rezső, a KPMG vezérigazgatója azzal kezdte a konferencia utolsó kerekasztalbeszélgetését, hogy
Szerző(k): Vermes ÁdámAz európai ipar az összeurópai GDP-nek több mint 20 százalékát adja, ezen belül pedig van egy erős autóipar – mondta Bacsa György, a Mol ügyvezető igazgatója. Az üzemanyagipar pedig összességében 8-9 százalékát teszi ki az európai GDP-nek. Az egész világ széndioxid-kibocsátásából Európa körülbelül 7 százalékot képvisel, az autós közlekedés ennek körülbelül 30 százalékát teszi ki. Szerinte jelenleg nem jár élen az autóipar, és ha ez így folytatódik,
Szerző(k): Eisenkrammer NóraJól néz ki a piac, a megemelkedett kamatszint pedig nemcsak a vásárlók tűzerejét tudja megpiszkálni, de most több célpontot is látunk, mint egy normál évben– állapította meg és tért ki a Richter Gedeon kifektetési stratégiájára Orbán Gábor, a magyar gyógyszeripari óriás vezérigazgatója a konferencia egyik pódiumbeszélgetése során. A Richter ugyanakkor olyan célpontokat keres, amelyek nem elszigeteltek.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA tőke hasznosításakor tekintettel kell lenni arra, hogy
Szerző(k): Horváth BalázsPogátsa Zoltán közgazdász szerint a jegybanki kamatok megemelkedésében lényegi mozzanat volt Ukrajna inváziója, amely után felmentek az energiaárak, Magyarország pedig nagyon kitett volt ennek.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra, Vermes ÁdámA tavalyi 0,9 százalékos visszaesés után az idei évben 2,7 százalékos reál-GDP növekedést vár az MBH Bank.
Szerző(k): Horváth BalázsKónya István szerint az „óvatossági motívum” a legfontosabb tétel a megfigyelt jelenségek mögött. A Corvinus Doktori Iskolák vezetője a kerekasztal-beszélgetésen elmondta, hogy a háztartások különböző sokkok – ami lehet tartós jövedelmi sokk vagy amikor megnövekszik a bizonytalanság a környezetükben, például az aggregált bizonytalanság – hatására többet takarítanak meg.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz áfabevételek növekedéséhez újra kellene indulnia a keresletnek, a bérekhez kötődő bevételek kapcsán pedig az volt meglepő az elmúlt két évben, hogy milyen gyorsan nőnek a nominálbérek– kezdte az egyik pódiumbeszélgetést Pogátsa Zoltán közgazdász.
Szerző(k): Vermes Ádám