A megbeszélésen részt vett Jim Lu, a Huawei európai elnöke, Gao Weijie, a Magyarország és Nyugat-Balkán régió vezérigazgatója, valamint Jason Xie, a magyar leányvállalat vezérigazgatója.
A Huawei valamennyi üzletágával jelen van Magyarországon, itt működik a vállalatcsoport Kínán kívüli legnagyobb logisztikai és gyártóbázisa, a Huawei Európai Ellátó Központ, ahol több mint kétezren dolgoznak.
Áttekintették a világ és benne Magyarország gazdaságának digitális kihívásait, kiemelt figyelmet fordítva a digitális átállásra és az ehhez kapcsolódó kormányzati programokra.
Kínai segítséggel lett élharcos Magyarország
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megállapodott a kínai technológiai óriáscéggel a SEEDs nevű ösztöndíjprogramról. A Huawei segíti a hazai 5G hálózatfejlesztést, amivel a kormány célja, hogy a háztartások 90 százalékának legyen internet-elérése. Bővebben>>>Elengedhetetlen a technológiai infrastruktúra fejlesztése
Nagy Márton megállapította, a globális gazdasági bizonytalanság közepette különösen nagy szükség van olyan stratégiai partnerekkel való együttműködésekre, mint a Huawei.
A megbeszélés központi témája a kormány Nemzeti Digitalizációs Stratégiája (2022-2030) volt, illetve a Huawei lehetséges részvétele a magyar gazdaság digitális átállásában.
A felek megállapították, hogy elengedhetetlen egy gyors fejlődést lehetővé tevő, magas színvonalú hazai technológiai infrastruktúra létrejötte.
Nagy Márton a találkozón kijelentette, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió legjobban teljesítő tíz országa közé akar kerülni a digitális gazdasági és társadalmi fejlettséget tekintve is.
Ebben fontos szerepet játszanak az olyan megbízható, magas színvonalú technológiát képviselő partnerek, mint a Huawei. A felek egyetértettek abban, hogy keresni kell az együttműködés további lehetséges útjait, így az egyeztetések folyamatosak maradnak a jövőben is
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Távolodunk a 400-as eurótól, így zárta a napot a forint

Életveszélyes, amit a balatoni horgászok csinálnak – félezer karó jött ki a vízből

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
