Nagy lendületet vett az arany ára, ez azonban nem meglepő, miután a nemesfém árfolyama március elején egy tankönyvi kitörést hajtott végre technikai értelemben: a 2070-2100 dolláros, 3 éven át fennálló ellenállást nagy lendülettel áttörte, és hosszú idő után új csúcsra ért.
Ezzel szabaddá vált az út felfelé, hisz mindenki nyereségben volt, akinek aranya volt, és mindenki veszteségben, mégpedig egyre fájó veszteségben, aki shortolta az aranyat, esésre játszva. Utóbbiak nem voltak nagyon sokan, így a további emelkedést nem elsősorban a shortzárások okozták, hanem azon túl, hogy egy ilyen tankönyvi kitörés után sokan vásárolnak, volt egy fundamentálisnak tekinthető tényező is.
Kapcsolódó
A kínai jegybank vásárlásai
Ez a jegybankok kereslete, melyek közül messze kiemelkedett a kínai jegybank, amely devizatartalékait igyekszik diverzifikálni, amióta Donald Trump elnöksége alatt megromlott viszonya az Egyesült Államokkal, és ez Biden elnöksége alatt sem javult. Az óriási kínai devizatartalék javarészt dollárban, ezen belül is amerikai államkötvényben volt, ami hirtelen kockázatossá vált a két ország viszonyának feszültté válása okán.
Logikus reakcióként a kínai jegybank nagy tételben kezdett aranyat vásárolni, de szó sincs arról, hogy mindenét aranyba fektette volna: devizatartalékának 4-5 százalékát teszi ki jelenleg az arany, de annyira magas maga a devizatartalék (közel 3000 milliárd dollár), hogy ennek akár egy százaléka is jelentős tétel az aranypiacon.
Sürgető tényezők
A folyamatnak külön lökést adott, hogy 2022 februárjában, az Ukrajna elleni agresszió okán a nyugati államok befagyasztották az orosz devizatartalékok náluk lévő részét. Kína logikusan arra gondolt, hogy ha például a Tajvan körüli konfliktus kiszélesedne, hasonló eseménynek ő is ki lenne téve valamelyest. Ez az aranyvásárlások fokozására ösztönözte, akár úgyis, hogy elfogadja az ennek következtében fellépő áremelkedést.
Eleinte az ár még vissza tudott esni, mivel az orosz-ukrán háborút a piac mintegy megszokta tudomásul vette, így más szereplők részéről csökkent az arany menekülőeszköz jellege. Tavaly azonban, amikor ismét realitásként vetődött Trump lehetséges újbóli elnöksége, és a korábbi elnök nem is titkolta, hogy Kínával akarja megint összeakasztani a bajszát, olyan üteműek lettek a vételek, hogy az ár odatapadt az ellenállás szintjéhez.
A szintre a vásárló jegybankok odafigyeltek, hogy amíg lehet, ne üssék át, hisz ők is pontosan tudják, hogy ilyenkor könnyen elszállhat az ár. Január-február során azonban realitássá vált, hogy Trump lesz a republikánus párt elnökjelöltje, így innen már az ár is kevésbé volt szempont: a kínai vásárlások üteme gyorsult.
Kamat- és hozamcsökkenés
A kitörés után emelkedő trend nagyon szépen zajlott, hosszabb oldalazásokkal, kis visszaesésekkel. A mostani újabb hirtelen árnövekedést a piac annak tulajdonítja, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szeptember 18-án esedékes kamatdöntése alkalmával akár 50 bázisponttal is vághatja az alapkamatot, de ha nem is ez történik, akkor is az eddig vártnál gyorsabb lehet a kamatcsökkentési ciklus.
Ezt a várakozás mutatja, hogy az amerikai 10 éves államkötvény hozama másfél éve nem látott szintre, 3,65 százalékra csökkent. A csökkenő kockázatmentes hozam elvileg növeli a részvények és a kifizetéssel egyáltalán nem rendelkező arany keresletét, ami persze nem csak a piaci résztvevők sokaságára, hanem akár a kínai jegybankra is igaz lehet. A csökkenő hozam magasabb árfolyamot jelent, vagyis jobban el tudják adni a kötvényeket, esetleg nagyobb gyorsan jött árfolyamnyereséggel, mint a helyette vásárolt arany pár nap alatt bekövetkező áremelkedése.
Az arany csillog, a bitcoin fakul
Erről biztosat még nem tudhatunk, mivel a jegybankok vásárlásait csak később, havi szinten hozzák nyilvánosságra, de az sem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy a kínai jegybank még az amerikai elnökválasztás előtt belehúz a vásárlásba, biztos, ami biztos. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a kisebb befektetők sokasága kezdi felismerni, hogy ahogy több ezer éve, úgy most is az arany a stabil értékőrző eszköz, nem pedig a digitális aranynak kinevezett bitcoin, melynek ára az elmúlt fél évben csökkenő, időnként oldalazó pályán volt, miközben az arany a kitörés óta immár közel 25 százalékkal drágult. Ha így van, előfordulhat, hogy a bitcoinban csalódók egy része átvált az aranyra, ami további vételi erőt jelentene a nemesfém piacán.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!