A londoni FTSE-100 index 1,19 százalék, a frankfurti DAX-index 1,47 százalék, a párizsi CAC-40 mutató pedig 1,51 százalék mínusszal fejezte be a pénteket. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,43 százalékot veszített az értékéből.
A Brent olajfajta hordónként 0,40 dollárral, 0,53 százalékkal kerül kevesebbe, 74,48 dolláron jegyezték.
Kapcsolódó
Az arany újabb történelmi csúcsot állított be: 1,29 százalékos, azaz 33,70 dolláros erősödéssel 2648,30 dollárba került unciánként.
A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, októberi határidős jegyzésében 1 megawattóra 34,60 eurón állt, 4,585 százalékkal magasabban mint a csütörtöki záráskor.
Az európai tőzsdezárást követően New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,16 százalékos, az S&P 500-as index 0,32 százalékos mínuszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,46 százalékos veszteséggel állt.
Még kevesebb bevételre számít a Mercedes-Benz
Idén már második alkalommal csökkentette éves eredmény-előrejelzését az autóipari konszern.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!