A Magyar Telekom részvényei ugyan stagnáltak, a többi blue chip azonban határozottan emelkedett a hét első kereskedési napján. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, pozitív volt a hangulat a tőzsdén hétfőn, az átlagnál alacsonyabb forgalom mellett.
Az, hogy a BUX emelkedett, szerinte némileg ellentmond a nemzetközi trendeknek, ugyanis a közel-keleti bizonytalanság miatt eséssel nyitott az amerikai tőzsde, Európában pedig vegyes volt a mozgás. A magyar tőzsdét a Mol és a Richter emelkedése húzta fel, előbbi erősödése mögött az olajárak emelkedése állhat az elemző szerint.
A Mol 32 forinttal, 1,21 százalékkal 2676 forintra, az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,16 százalékkal 18 580 forintra, a Richter-papírok árfolyama 240 forinttal, 2,2 százalékkal 11 150 forintra erősödött. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 1046 forint maradt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6664,49 ponton zárt hétfőn, ez 2,24 pontos, 0,03 százalékos emelkedés a pénteki zárás képest.
Óriási csapás éri az autósokat, durva emelés jön a kutakon
Kedden tovább drágulnak az üzemanyagok. A gázolaj átlagára átlépheti a 600 forintos határt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!