A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Richter mellett csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy csütörtökön jó hangulatban kereskedtek a Budapesti Értéktőzsdén, de ez a nap végén megváltozott, és csökkenéssel zárt a BUX.

A BÉT-en a vezető részvények közül a Mol árfolyama csökkent a legnagyobb mértékben.

Ezt azzal magyarázta az elemző, hogy a  Morgan Stanley 3357 forintról 3058 forintra csökkentette a Mol tizenkét havi célárfolyamát, az ajánlást nem módosította.  Európában egész nap jó volt a befektetői hangulat, az indexek emelkedtek, ami többnyire annak tudható be, hogy alapvetően kedvező jelentések érkeztek az európai cégek teljesítményéről – mondta Szemán Péter. 

  • A Mol 20 forinttal, 0,76 százalékkal 2612 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,05 százalékkal 18 700 forintra esett, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,18 százalékkal 1086 forintra gyengült, forgalma 233,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama nem változott, 10 920 forint maradt, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6786,62 ponton zárt csütörtökön, ez 44,16 pontos, 0,65 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!