Iránykereséssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint, csütörtökön a BUX 111,57 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 81 178,25 ponton, új történelmi csúcson zárt. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője azt írta, a vezető részvények közül az OTP árfolyama tovább araszolt felfelé, a 22 ezer forintos szint támaszt jelent, a következő fontosabb ellenállás 22 770 forintnál látszik. Az OTP-részvények ára csütörtökön 50 forinttal, 0,23 százalékkal 22 200 forintra nőtt, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.

Mol jegyzése visszatesztelte a 200 napos mozgóátlagot, ami 2701 forintnál húzódik jelenleg, az elemző szerint erre érdemes figyelni, alatta 2761 forintnál adódik a következő támasz, míg felül 2824 forintnál van ellenállás. A Mol ára csütörtökön 2800 forint maradt, 909,8 millió forintos forgalomban.

A Richter nem tudta áttörni a 30 és az 50 napos mozgóátlagok által képezett ellenállást, és a 10 560 forintos támasz alatt zárt, amely így már rövid távú ellenállás, míg a következő támasz 10 300 forintnál látható. Csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,66 százalékkal 10 530 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom tovább emelkedett, a következő ellenállás 1342 forintnál látható, míg támasz 1297 forintnál látható. A Magyar Telekom árfolyama csütörtökön 20 forinttal, 1,53 százalékkal 1330 forintra emelkedett, forgalma 639,0 millió forint volt.

Ráléptek a gázra az állampapír vásárlók, május óta nem történt ilyen

Már 14 ezer milliárd forint közelében jár a lakosság kezében lévő magyar állampapírok állománya. Nagyon erős volt az év vége, utoljára májusban vettek annyi állampapírt a magánbefektetők, mint 2024 novemberében. Erről itt olvashatnak többet >>>

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!