Czibere Ákos az MTI-nek elmondta, átlag alatti forgalom mellett a Mol húzta le a BUX-ot, a budapesti tőzsde ezáltal alulteljesített az európai piacokhoz képest. Az elemző szerint a Mol árfolyamának esése az olajár csökkenésével, a Magyar Telekom gyengülése pedig profitrealizálással magyarázható.
A Richterrel kapcsolatban megjegyezte, a társaság reggel tette közzé, hogy kizárólagos kereskedelmi megállapodást kötött a kínai Bio-Thera gyógyszergyártó céggel, annak bioszimiláris készítményére vonatkozóan. Czibere Ákos úgy vélte, a befektetők pozitívan ítélték meg ezt a szerződést.
A Mol árfolyama 30 forinttal, 1,12 százalékkal 2654 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,29 százalékkal 18 600 forintra esett, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 1,15 százalékkal 1036 forintra gyengült, forgalma 293,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,9 százalékkal 11 210 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 6660,05 ponton zárt szerdán, ez 2,3 pontos, 0,03 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!