A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1,23 pontos emelkedéssel, 71 512,93 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest minimális mértékben emelkedett.
Emelkedéssel kezdhet a csütörtöki nyitást követően a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Varga Zoltán szerint
a kedvező befektetői hangulat adhat további lendületet a kereskedésnek.
Szerdán a BUX 342,37 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel 71 511,70 ponton zárt 5,4 milliárd forintos forgalom mellett.
A vezető részvények közül egyedül a Mol gyengült, árfolyama 10 forinttal, 0,35 százalékkal 2830 forintra csökkent. A folytatásban nem kizárt a további mérséklődés, az előrejelzés szerint 2800 és 2848 forint között mozoghat az árfolyam.
Az OTP-részvények ára szerdán 145 forinttal, 0,82 százalékkal 17 925 forintra erősödött, a továbbiakban megcélozhatja a 18 ezer forintos szintet.
A Richter árfolyama 30 forinttal, 0,31 százalékkal 9625 forintra emelkedett, csütörtökön megpróbálhat stabilizálódni 9585 forint fölött.
A Magyar Telekom árfolyama előzőleg 26 forinttal, 2,47 százalékkal 1080 forintra nőtt. A továbbiakban nagyobb mozgás készülődhet, az 1100 forintos szintet már rövid távon átlépheti az árfolyam.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
EU Monitor
Mikor jut hozzá Magyarország a 2021-2027 között jutó felzárkóztatási támogatásokhoz? Hogyan alakul a magyar kormány és az Európai Bizottság viszonya? Mi történik Brüsszelben? A hazánkat érintő legfontosabb brüsszeli történések az Economx.hu EU Monitor rovatában. Kövessen minket!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!