Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 21 530 forintnál húzódik fontos támasz, alatta 21 350, majd 21 240 forintnál vannak szintek. Szerdán az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,42 százalékkal, 21 700 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.
A Mol fontos szintek felett zárt szerdán, amelyek 2680 forintnál, majd a 2650-2670 forintos zónában vannak, a szakértő szerint ezekre érdemes a csütörtöki kereskedésben figyelni. A papír 30 forinttal, 1,13 százalékkal, 2692 forintra erősödött szerdán, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
A Richter grafikonján 10 300 forintnál van erős támasz, 10 560 forintnál ellenállás. Szerdán a részvény árfolyama 110 forinttal, 1,06 százalékkal, 10 510 forintra emelkedett, forgalma 965,8 millió forintot ért el.
A Magyar Telekom árfolyamában 1270, majd 1253 forintnál láthatók támaszok – jelezte az elemző. A papír árfolyama 10 forinttal, 0,78 százalékkal, 1276 forintra csökkent, forgalma 219,5 millió forint volt szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,44 pontos emelkedéssel, 79 244,75 ponton nyitott csütörtökön, a szerdai záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
Szerdán a BÉT részvényindexe, a BUX 414,11 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 79 243,31 ponton zárt.
Ezredes lehet jövőre a Telekom
Mérföldkövet léphet át jövőre a Magyar Telekom, a várakozások szerint 1000 milliárd fölött lesz az éves árbevétele. Erről itt olvashat többet >>>Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!