A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,19 pontos csökkenéssel, 69 535,37 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest alig változott.

Enyhe emelkedéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 486,41 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 69 536,56 ponton zárt pénteken.

Varga Zoltán az MTI-nek azt írta: a BUX index visszatért a 70 ezer pontos szint alá. A pénteki kereskedésben visszaesett a hazai részvényindex, a következő fontos támaszok 69 500, majd 68 000 pontnál húzódnak. 

Hozzátette: a vezető részvények közül az OTP nem tudta átlépni a fontos ellenállási szinteket, melyek 17 600 forint közelében húzódnak jelenleg, támasz pedig 17 270, majd 17 ezer forintnál látható. Az OTP-részvények ára pénteken 255 forinttal, 1,45 százalékkal 17 275 forintra esett, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.

A Mol a 200 napos mozgóátlagról fordult le a hét második felében, támaszok 2800, majd 2784 forintnál húzódnak, míg ellenállás 2840 forintnál látható. A Mol pénteken 14 forinttal, 0,49 százalékkal 2822 forintra csökkent 1,7 milliárd forintos forgalomban.

A Richter grafikonján 9129 forintnál jelent támaszt a 200 napos mozgóátlag, míg 9264 forintnál ellenállást a 30 napos átlag. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 9300 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el pénteken.

A Magyar Telekom árfolyama negatív korrekcióba kezdett, 1013 forintnál húzódik fontosabb támasz. A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 1030 forinton állt, forgalma 519,4 millió forint volt pénteken.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!