A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,03 pontos csökkenéssel, 73 239,67 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest gyakorlatilag nem változott.

Mérsékelt elmozdulással indulhat a kereskedés a budapesti tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján, a délután azonban izgalmasabb lehet Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője szerint. A BUX 97,72 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 73 239,70 ponton zárt csütörtökön.

Az MTI-nek küldött pénteki kommentárjában az elemző azt írta, fontos szinten, 18 200 forint körül stabilizálódott az OTP árfolyama, a következő ellenállás 18 770 forintnál adódhat. Csütörtökön a bankpapír ára zárásra 40 forinttal, 0,22 százalékkal 18 405 forintra csökkent, forgalma 4,3 milliárd forintot tett ki.

A Richter folytatta az emelkedést, a következő meghatározó ellenállási zóna 10 800 - 11 000 forint, míg a 10 560 forintos szint már támaszt jelent - írta az elemző. A papírok árfolyama 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 650 forintra nőtt az előző nap, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A Mol 2740 forintos szint felett zárt, a következő ellenállás 2784 forintnál van - írta Varga Zoltán, és arra is kitért, hogy a Citi 2900 forintról 3400 forintra emelte a Mol célárfolyamát, az ajánlást semlegesről vételre módosították. Jelenleg 8 elemző vételre, 5 tartásra ajánlja a vállalat részvényeit, a medián célárfolyam 3425 forint. A Mol csütörtökön 22 forinttal, 0,81 százalékkal 2750 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom az elemző szerint továbbra is bizonytalankodik, fontos támasz van 1045 forint közelében, míg ellenállás 1062 forintnál. Előző nap a Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,57 százalékkal 1048 forintra esett, forgalma 544,0 millió forint volt.

A délutáni órákban Jerome Powell amerikai jegybankelnök beszéde hozhat izgalmakat, és akár a hazai részvénypiacra is hatással lehet - írta Varga Zoltán.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!