A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,14 pontos emelkedéssel, 72 950,78 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záróértékéhez képest minimálisan erősödött.

A kissé bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat miatt csökkenéssel indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 290,06 pontos, 0,4 százalékos csökkenéssel, 72 949,64 ponton zárt pénteken.

Czibere Ákos az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában a 30 napos mozgóátlagra érdemes figyelni, amely 18 226 forintnál jelent rendkívül fontos rövid távú támaszt, míg ellenállás 18 770 forintnál látható. Pénteken az OTP-részvények ára 145 forinttal, 0,79 százalékkal 18 260 forintra esett, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette, hogy a Mol visszatért a 2740 forintos támasz közelébe, ellenállás pedig 2784 forintnál húzódik. Pénteken a Mol 12 forinttal, 0,44 százalékkal 2738 forintra csökkent, 794,9 millió forintos forgalomban.

A Richter technikai képe továbbra is pozitív, támasz 10 560 forintnál, ellenállás pedig 10 800-11 000 forintnál található. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 630 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom árfolyama egy fontos emelkedő trendvonalnál próbál fordulni, támasz 1050 forintnál, az első ellenállás 1062 forintnál látható. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,76 százalékkal 1056 forintra erősödött, forgalma 231,8 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!