A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,05 pontos emelkedéssel, 73 716,34 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest alig változott.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött pénteki előrejelzésében kiemelte: megerősítette a 74 ezer pontos szint letörését a hazai részvényindex.

Kifejtette, a vezető részvények közül az OTP árfolyama a 18 731 forintos támasz alatt zárt, szignifikáns letörése esetén 18 525 forintnál adódhat a következő támasz. Az OTP-részvények ára csütörtökön 10 forinttal, 0,05 százalékkal 18 700 forintra esett, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.

A Mol tovább esett, már a 2620 forintos támasz alatt tartózkodik, 2600 forintnál látható a következő szint, amelynek letörése esetén nagyobb tér nyílhat lefelé. A Mol csütörtökön 20 forinttal, 0,76 százalékkal 2612 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

A Richter grafikonján változatlanul 10 937 forintnál húzódik a 30 napos mozgóátlag, alatta 10 807 forintnál az 50 napos átlag jelent támaszt. A Richter-papírok árfolyama csütörtökön nem változott, 10 920 forint maradt, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom árfolyamában továbbra is 1100 forintnál látható ellenállás, míg 1050 forintnál támasz. A Magyar Telekom árfolyama csütörtökön 2 forinttal, 0,18 százalékkal 1086 forintra gyengült, forgalma 233,5 millió forint volt.

Varga Zoltán szerint nem várható módosítás a Standard&Poor's-tól. A hitelminősítő pénteken piaczárás után teszi közzé Magyarország adósbesorolásának felülvizsgálatát, tavaly január óta BBB-besorolás van érvényben stabil kilátással.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!