A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,40 pontos csökkenéssel, 80 164,24 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest alig változott.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 374,43 pontos, 0,46 százalékos csökkenéssel 80 165,64 ponton zárt pénteken.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a kereskedés iránykereséssel indulhat, miután a nemzetközi befektetői hangulat sem egyértelmű.
A vezető részvények közül az OTP ismét a 22 ezer forintos szint alatt zárt pénteken, a következő fontos támasz 21 530 forintnál húzódik. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,41 százalékkal 21 860 forintra esett, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki pénteken.
A Richter ezúttal sem tudta áttörni a 10 900 forint környékén húzódó csökkenő trendvonalat, támaszok 10 730, majd 10 560 forint közelében húzódnak, ellenállások 10 840 és 10 910 forintnál láthatóak. A Richter-papírok árfolyama pénteken 10 forinttal, 0,09 százalékkal 10 820 forintra csökkent, a részvények forgalma 802,2 millió forintot ért el.
A Mol grafikonján továbbra is 2760 forintnál látható erős ellenállás, de egyelőre a 2740 forintos szintnél megakadt a pozitív korrekció, támasz pedig 2680 forintnál húzódik. A Mol 24 forinttal, 0,88 százalékkal 2706 forintra csökkent 834,1 millió forintos forgalomban pénteken.
A Magyar Telekom trendvonal alatt zárt pénteken, mely 1290 forint közelében húzódik, a következő támasz 1253 forintnál látszik. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,31 százalékkal 1284 forintra gyengült, forgalma 316,6 millió forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!