Az elmúlt három évben az európai autópiacon megduplázódott az elektromos autók átlagos lízingköltsége, mivel a használt elektromos autók ára visszaesett, s eközben az azok vásárlására adott állami támogatások is egyre több országban csökkent. Ez olyan kulcsfontosságú piacokon, mint Németországban az elektromos autók eladásának visszaesését eredményezte, s fennáll a veszélye, hogy az elektromos átállás teljesen elakad, pont, amikor Brüsszel fel szerette volna gyorsítani azt – írja összefoglaló elemzésében a Reuters.
A lízing ára úgy van kialakítva, hogy figyelembe vegye a jármű értékcsökkenését a tipikus hároméves lízingidőszak alatt, a becsült viszonteladási árak, vagyis a maradványértékek alapján. Ha azonban a lízing lejáratakor a használtautó-árak a vártnál alacsonyabbak lesznek, a lízingcégek pénzügyi veszteséget szenvednek el, amikor visszakapják a járművet.
Kapcsolódó
Különböző okokból - a Tesla a töltőinfrastruktúrával és az akkumulátorok élettartamával kapcsolatos aggodalmaktól a megfizethetőbb kínai elektromos autók beáramlásáig - a használt elektromos autók árai a 2022 októberében elért csúcspont óta folyamatosan csökkennek Európában. Olyannyira, hogy az Autovista adatszolgáltató cég által a Reutersnek szolgáltatott adatok szerint azok átlagos viszonteladási ára Németországban július elején már 24 százalékkal volt alacsonyabb a 2020 februári szintnél, Nagy-Britanniában pedig 30 százalékkal. Ezzel szemben a használt benzines modellek átlagára mindkét piacon mintegy 15 százalékkal emelkedett ebben az időszakban.
A Reuters által megkeresett lízingcégek nem voltak hajlandóak konkrét részleteket közölni a maradványértékek visszaesése miatt az elektromos autók finanszírozásából származó veszteségeikről. Azonban a problémát jól jelzik a nyilvános cégként működő autókölcsönző vállalatok gyorsjelentései.
A Hertz mintegy 150 millió dollár értékvesztésről számolt be a nagyjából 20 000 elektromos járművére vonatkozóan, amelyeket jelentősen csökkentett áron tudott csak értékesíteni. A Sixt azt közölte, hogy az elektromos autók alacsonyabb maradványértéke 40 millió euróval csökkentette 2023-as eredményét.
De az autógyártók is kezdik úgy látni, hogy az elektromos átállás jóval lassabban fog lezajlani a korábban vártnál. Erről bővebben itt írtunk.
Bart Beckers, az Arval, a francia BNP Paribas bank tulajdonában lévő lízingcég vezérigazgató-helyettese, elmondta, hogy az elektromos autók alacsony viszonteladási értékeiből származó veszteségek jelenleg korlátozottak, mivel azok csak kis részét teszik ki teljes finanszírozott, 1,7 millió járműből álló portfóliójuknak. De az összegek nem jelentéktelenek, s a piac többi vezető szereplőjéhez hasonlóan ők is kénytelenek voltak árat emelni az alacsonyabb maradványértékek miatt – tette hozzá.
Ugyanilyen problémákról számolt be a a Société Général többségi tulajdonában álló Ayvens, amely 3,4 millió autóból álló flottát finanszíroz, ezek körülbelül 10 százaléka elektromos meghajtású.
Bár egy csomó elektromos autókat gyártó cég készpénzzel és más kedvezményekkel kompenzálja állítólag a lízingcégeket, ezek nem fedezik a költségeiket. Így azokat értelemszerűen a lízingdíjakban próbálják érvényesíteni. Ez oda vezetett, hogy például Németországban, Európa legnagyobb autópiacán a CAR Center Automotive Research német agytröszt által a Reuters rendelkezésére bocsátott adatok alapján az elektromos autók lízingdíjai drasztikusan emelkedtek.
Durván nő a lízingdíj
Az említett adatok szerint 2021 augusztusában egy 45 000 eurós elektromos autó lízingdíja átlagosan havi 284 euró volt. Ez akkor jóval alacsonyabb volt, mint egy hasonló fosszilis üzemanyaggal működő modell 473 eurós lízingdíja.
- Mostanra az elektromos autóké átlagosan több, mint kétszeresére, 621 euróra emelkedett
- míg a hagyományos autóké 468 euróra csökkent.
Ez pedig komoly problémát jelent, hiszen a lízingnek meghatározó szerepe van az elektromos autók értékesítésében. Az elemzés idézi a Transport & Environment környezetvédelmi csoport számításait, amelyek a Dataforce piackutató cég adatain alapulnak. E szerint az összes új autó 60 százalékát lízingelik, s az elektromos autóknál ez az arány eléri a 80 százalékot is.
Dataforce adatai szerint azon a 16 európai piacon, ahol azonosítani tudták a flottabejegyzéseket - köztük Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Spanyolországban - az új elektromos autók 60 százaléka vállalati flottákhoz és kereskedelmi vásárlókhoz kerül. Szakértők szerint ezek a vásárlók szinte kizárólag lízinget alkalmaznak, és a magánvásárlóknak történő maradék értékesítés mintegy fele szintén lízing.
Persze a helyzeten sokat változtathat, ha az új elektromos autók ára a következő években jelentősen csökken, mint azt több tanulmány is várja. Erről bővebben itt írtunk.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!