A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,26 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 39 443,57 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest - írta az MTI.
A BÉT-en lendületesen indult a kereskedés. Ázsia és a nap végén az amerikai piac is erőteljesen nyitott, Európában azonban nem volt ennyire egyértelmű a helyzet - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az M1-en. Az euró nap közben erősödött, ami kellemetlenül érintette - különösen Németországban - az exportőr cégeket, így a német index mínusz 1,3 százalékig is süllyedt, Magyarországon eközben hasonló mértékű pluszok voltak.
Az amerikai nyitással egy időben fordulat következett be, az euró gyengülni kezdett a dollárral szemben, a német részvényindex pedig gyorsan emelkedni kezdett. Magyarországon ugyanakkor olyan mértékű eladói hullám bontakozott ki, hogy a plusz 1 százalék mínuszba is fordult nem sokkal a kereskedés befejezése előtt, amit a végén sikerült szépíteni - tette hozzá a szakértő.
A Mol 23 forinttal, 0,77 százalékkal, 3028 forintra erősödött, 982,9 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,75 százalékkal, 10 800 forintra nőtt, forgalmuk 4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 458 forintot ért, forgalma 441,2 millió forint volt.
A Richter-papírok 110 forinttal, 1,62 százalékkal, 6670 forintra gyengültek, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4317,37 ponton zárt kedden, ez 18,24 pontos, 0,42 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Mínuszban zártak a nyugat-európai piacok
A londoni FTSE100 index 0,46 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,36 százalékos, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,45 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot - írta az MTI.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,53 százalékkal gyengült, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 0,33 százalékkal süllyedt.
Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 60 cent (0,90 százalék) csökkenéssel 66,27 dolláron állt.
Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,16 százalék emelkedést, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,59 százalék növekedést, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 1,24 százalék erősödést jelzett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!