Szemet gyönyörködtető emelkedést produkáltak az OTP Bank részvényei az elmúlt közel két évben. Az amerikai tőzsdék medvepiacának 2022 októberi mélypontján 7800 forint körül járó árfolyam mostanra 17 600 forintig kapaszkodott, sőt egy hónappal ezelőtt még a 18 800 forint feletti tartományban járt a kurzus. Ez ugyan valamivel elmarad mindenkori csúcsától azonban, ha figyelembe vesszük az időközbeni kifizetett, összesen nagyjából 1260 forint körüli osztalékokat is, akkor új historikus csúcsnak volt tekinthető.

De ez csak forintban igaz, az időközben jelentősen gyengült a magyar deviza miatt még osztalékkal korrigálva is épp, hogy csak megközelíteni sikerült korábbi, 55 eurót közelítő mindenkori rekordárfolyamát.

A magyar részvények, különösen az OTP árfolyamát euróban és dollárban is megvizsgálni azért lehet értelme, mivel közkézhányadának még mindig jelentős hányada van külföldi pénzügyi befektetők kezében, akik értelemszerűen nem forintban számolják befektetéseik hozamát. Mivel a technikai elemzés  szerint a jövőbeni árfolyam alakulást befolyásolhatja a befektetők adott eszközökben korábban felvett pozíciói, ezért ebből a szempontból és fontos lehet a más devizában számított részvényárfolyam.

Kép: Economx, bet.hu,stooq.com

Akár euróban akár forintban nézve az OTP árfolyamát a hosszútávú befektetők szemszögéből egyelőre nem fest az rosszul. Még akkor sem, ha a múlt hét elején lezajlott masszív eladási hullám során drasztikusan korrigált a magyar bankrészvény. Az látszik ugyanis, ezzel a korrekcióval sem sérült az emelkedő csúcsok és mélypontok sorozata, amely kettőezer huszonkettő óta meghatározza a részvény menetelését.

Ebben a felfelé lépkedésben idén márciusban alakult ki az utolsó olyan mélypont a grafikonon, 41,9 euró magasságában, amely meghatározhatóak tekinthető hosszútávú trend szempontjából. Azt is figyelembe kell venni, hogy azóta újabb részvényenként 1,3 euró osztalékot fizetett a bank, így értelemszerűen ez a szint is lejjebb kerül 40,6 euróra (ami most nagyjából 15850 forintnak felel meg).

Ez azt jelenti, hogy mindaddig, amíg ez szint alatt nem zár 3 százalékkal az árfolyam, életben lévőknek kell tekinteni annak emelkedő trendjét. Ez pedig a jövőben a korábbinál is magasabb árfolyamokat feltételez.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!