A részvénypiac forgalma továbbra is az átlagot meghaladó, 72,0 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Török Lajos az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a Richter "elképesztő", 10,10 százalékos emelkedésének és az OTP enyhe korrekciójának köszönhetően zárt pluszban a BUX-index.
Hozzátette, összességében az európai hangulat pozitív és a tengerentúlon is emelkednek a tőzsdék.
Megjegyezte, hogy a BÉT-en a vezető részvények emelkedése mögött nem állt egyéni vállalati hír.
A Mol 4 forinttal, 0,16 százalékkal 2448 forintra erősödött, 6,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 115 forinttal, 1,15 százalékkal 10 120 forintra nőtt, forgalmuk 60,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 403,50 forintra csökkent, forgalma 759,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 665 forinttal, 10,10 százalékkal 7250 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3540,05 ponton zárt szerdán, ez 13,17 pontos, 0,37 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!