A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 601,98 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 72 094,79 pontos történelmi csúccsal zárt pénteken. A BUX-nak a héten ez volt a negyedik rekordja.

A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a nemzetközi hangulatot leszámítva nincs magyarázat arra, miért tartott ki a kereskedés lendülete a hét utolsó napján is, kibocsátói hírek ugyanis nem jelentek meg.

Czibere Ákos hozzátette, hogy az Egyesült Államokban a kedvező inflációs adatoknak köszönhetően nem kell szigorítástól tartani, így a befektetők is bizakodók. A nyugat-európai tőzsdék gyengébben teljesítettek ugyan, de Közép-Európában többnyire sikeres napot zártak a részvénypiacok.

A Mol 28 forinttal, 0,98 százalékkal 2878 forintra erősödött 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 0,94 százalékkal 18 325 forintra nőtt, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama maradt 1044 forinton, forgalma 466,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,11 százalékkal 9580 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6488,80 ponton zárt pénteken, ez 0,43 pontos, 0,01 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!