A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 141,01 pontos, 0,19 százalékos csökkenéssel, 74 122,77 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy átlagos forgalom mellett a Mol és az OTP húzta le a BUX-ot, amely nap közben még a nemzetközi trendeket követve egy kicsit emelkedni tudott.

Az elemző hozzátette, hogy míg a Mol és az OTP gyengült, a Richter és a Magyar Telekom árfolyama erősödött. A Molnak nem tett jót, hogy az olaj ára több mint 5 százalékot esett, a többi vezető részvény mozgása mögött azonban nem volt vállalat specifikus hír.

A Mol árfolyama 14 forinttal, 0,53 százalékkal 2606 forintra csökkent, 712,8 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,47 százalékkal 18 940 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,74 százalékkal 1086 forintra erősödött, forgalma 198,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,46 százalékkal 10 950 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6818,92 ponton zárt hétfőn, ez 12,64 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Szakad az olajár

Ritkán látott mértékű 6 százalékos áreséssel kezdi a hetet az olaj, mégpedig mind az amerikai könnyűolaj, mind a Brent típus. Úgy tűnik, a várt Irán elleni izraeli válaszcsapás lezajlása megnyugtatta a vevőket, de az amerikai elnökválasztás is befolyásolhatja a piacot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!