Kilőtt hétfőn reggel az OTP árfolyama a hírre, hogy jó esélye van a banknak arra, hogy egy új országban, Szlovéniában vesse meg a lábát. A hitelintézet részvénye a kereskedés elindulása után több mint 2 százalékos pluszba került, és új történelmi csúcson, 12650 forinton járt.
Az OTP nyújtotta be ugyanis a legjobb ajánlatot a harmadik legnagyobb szlovén bank, az Abanka privatizációs tenderén - írta a Reuters a Dnevnik című szlovén lap értesülései alapján. Az OTP ajánlata 300 millió euró körül van. Korábban a lapok arról írtak, hogy az OTP komoly versenyben lehet az amerikai Apollo Global Managementtel, amely 2015-ben elhappolt már a magyar hitelintézet orra elől egy másik szlovén bankot, a Nova KBM-et.
Kapcsolódó
A szlovén államnak 2019 közepéig kell eladnia az Abankát, erre az Európai Bizottsággal kötött megállapodása kötelezi, 2013-ban ugyanis ezzel a feltétellel menthette meg a nehéz helyzetbe került hitelintézetet. A szlovén állami alap, amely a privatizáció lebonyolításáért felel, nem kommentálta az értesülést, miszerint az OTP-é lenne a legjobb ajánlat, de a héten nyilvánosságra kell hoznia a pályázatokat. Az Abanka könyv szerinti értéke 571 millió euró, a mérlegfőösszege 3,7 milliárd euró körül van.
Az OTP az Abanka mellett az SKB-ra is pályázik, amely a francia Société Générale (SocGen) szlovén leánya. A magyar nagybank már el is kezdte az SKB átvilágítását. Az OTP több SocGen-leányt vásárolt fel az elmúlt években a régióban. Megszerezte 2016-ban a horvát Splitska bankát, amely abból a szempontból pikáns történet, hogy már tíz évvel korábban is pályázott a hitelintézetre, de akkor a franciák kiütötték a nyeregből. Azóta viszont a SocGentől a Splitska bankán kívül megvásárolta az OTP a bolgár Expressbankot, az albániai, a szerb, a moldovai és a montenegrói leányokat is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Szárnyalnak a bankbetétek: az állampapíroknál is jobb kamatok jönnek

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Kíméletlenül pusztít a rettegett betegség

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert
