Dedikált oktatásokkal és rendezvényekkel támogatja a tőzsdei megjelenésre készülő magyarországi vállalkozásokat az OTP Bank és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közös programja – közölte hétfőn közös közleményben a két érintett.

A tájékoztatás szerint

az OTP Bank és a BÉT közös programja iránt érdeklődők vissza nem térítendő támogatásra is pályázhatnak, így akár tízmillió forintos segítséget is kaphatnak azok a cégek, amelyek valóban eltökéltek a tőkepiaci jelenlétben.

Az együttműködés részeként az OTP Bank több csatornán is felhívja a figyelmet a programra. Az érdeklődő cégeknek az OTP-BÉT Vállalati Iránytű elnevezésű esemény-sorozat keretében tájékoztatókat, speciális oktatási rendezvényeket tartanak, amelyeken a vállalkozások megismerhetik a tőzsdei megjelenés előnyeit és lehetséges buktatóit, az odáig elvezető utat.

Az OTP-BÉT Út a tőzsdére nyilvános pályázat keretében vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek azok a cégek, amelyek elkezdik a tőzsdei megjelenésre való felkészülést és vállalják, hogy 2025 végéig a tőzsdére lépnek. A 40 millió forintos keretösszegű programhoz kapcsolódó pályázat lépéseiről az érdeklődők az OTP Bank honlapján olvashatnak - tájékoztattak.

Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az együttműködés aláírásakor kiemelte,

bíznak abban, hogy a BÉT-tel kötött együttműködés és a tőzsdére készülő cégeknek indított pályázat segítségével sikerül megtalálni, mozgósítani azokat a vállalkozásokat, amelyek valóban érettek a tőzsdei megjelenésre.

Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, az együttműködés kulcsfontosságú a vállalatok tőzsdére lépésének az ösztönzésében, az OTP Bank ugyanis nem csak egy óriás kereskedelmi bank, de befektetési szolgáltató, illetve tőkepiaci szereplő is, és a legnagyobb hazai blue chip kibocsátójaként a tőzsdei jelenlét lehető legmélyebb ismerője.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!