Megállíthatatlanul szárnyal az OTP pénteken is. A csütörtöki rekord után újabbra készülhetnek a befektetők, nyitás után egészen 15850 forintig emelkedett az árfolyam. A Takarékbank elemzői szerint a hazai részvények többsége továbbra is alulértékelt, technikai és fundamentális alapon még óriásit emelkedhet az OTP is.
Az Equilornál is úgy látják, folytatódhat az emelkedés Budapesten. A rekord szinteken lévő OTP-nek a korábbi 15 250 forintos szintnél lévő maximum lehet a támasza, míg felfelé akár a 16 000 forintos szintet is megpróbálhatja ostromolni. Az Erste Befektetési Zrt. szakértői korábban arra figyelmeztettek, 15700 forint körül megállhat a rali, most már arról írnak: "kíváncsian figyeljük, hogy bekövetkezik-e az a csoda, ami nagyon ritka. Nevezetesen, hogy három zászló alakzat épüljön egymásra a korrekció előtt", vagyis ők sem tartják kizártnak a további emelkedést.
Sorban adnak el a vezetők
Az OTP-s vezetők sem olyan optimisták, mint a piac, december eleje óta sorban adták el a részvényeiket, pedig ha vártak volna jobban jártak volna. Wolf László vezérigazgató-helyettes még 14246 forintos átlagárfolyamon adott el 5 ezer részvényt december 3-án, ha várt volna máig, körülbelül 7 millió forinttal lenne most gazdagabb.
Utassy László, a Merkantil Bank elnök-vezérigazgatója, az OTP igazgatósági tagja többször is eladott OTP-részvényeket. Először november végén 4757 darabot 14350 forintos , majd 35 ezer részvényt adott el 14511 forintos , végül egy 4551 darabos pakettől vált meg tegnap 15200 forintos átlagáron. Ő nagyjából 45 millió forintot nyert volna, ha megvárja ezekkel az ügyletekkel a mai napot.
Kovács Antal vezérigazgató-helyettes 7 ezer részvényt adott el 14802 forintos árfolyamon, Gresa István igazgatósági tag 10 ezret 14920 forinton Kiss-Haypál György vezérigazgató-helyettes december 6-án egy 3 ezer darabos pakettől vált meg átlagosan 14920 forintos árfolyamon. Ők is beljebb lennének néhány millióval, ha kivártak volna.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Felborogatják az amerikai termékeket a boltokban, durvul az európai bojkottmozgalom

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója
