Az amerikai tőzsdei befektetők örömmel szemlélhetik a réz árfolyamának diadalútját, hiszen sokak szerint a Mr. Copper (Réz úr) iránti kereslet jól tudja jelezni, hogy milyen állapotban van az amerikai és a globális gazdaság.
A Londoni Fémtőzsdén a színesfém árfolyama csütörtökön már 10221 dolláron járt záráskor, ami 21 százalékos emelkedést jelent január elejéhez képest. Ez ugyan még nem jelent mindenkori csúcsot, hiszen 2021 és 2022 folyamán, köszönhetően az elektronikai cikkek iránti keresletnek, háromszor is megostromolta a 10 800-as szintet az árfolyam, azonban már nem jár messze tőle.
A réz rettentő fontos nyersanyag az összes gazdasági ágazat szempontjából, és az utóbbi években jelentőségét növeli az energetikai átmenetben betöltött szerepe is. Többek között az elektromos járművek, az elektromos hálózatok és a szélturbinák gyártásának alapvető összetevője.
A várható keresletnövekedés önmagában is jó sztori lenne egy amúgy pénzbőségben lévő tőkepiacon. Márpedig ez megvan, hiszen az S&P Global véleménye szerint például a réz ára várhatóan hosszú távon emelkedni fog a tiszta energiára való átállás eredményeként. Előrejelzése alapján a réz iránti kereslet megduplázódhat, és 2035-re eléri az 50 millió tonnát.
Természetesen a legnagyobb felvevőpiacok az Egyesült Államok, Kína, Európa és India lesz majd. Persze ezzel nem mondtak túl meglepőt a szakértők, hiszen a felsorolással sikerült a föld lakosságának felét és a globális GDP túlnyomó többségét termelő országokat megemlíteni.
Azonban a kitermelés is kissé veszélybe került eközben, a rézbányászatban a következő évben lassulás várható. A Goldman Sachs jelentése szerint a bányavállalatok beruházásai 2022-ben közel 50 százalékkal alacsonyabbak, mint 2010-ben. A rézbányákban gyakran Latin-Amerikában bekövetkező zavarok 2024-től kezdve a rézellátás hiányának növekedését eredményezhetik. A különböző fémek árfolyamát egyébként az Oroszország ellen kivetett újabb szankciók is felfelé hajtották.
Azonban ehhez jön még, hogy a bányászati szektorban egy komolyabb felvásárlási történet indult el a közelmúltban, amelynek magját pont a rendelkezésre álló részkészletek adják. A világ egyik legnagyobb bányászati cége, a BHP megkereste egy vételi ajánlattal az Anglo American nevű másik bányászati mamutot, azonban egyelőre nem sikerült annak vezetőségének és részvényeseinek is tetsző konkrétumokat és árat prezentálni. Erről bővebben itt írtunk.
Ez azonban ráirányította a figyelmet a lehetőségeket kereső alapok részéről is a réz árában rejlő lehetőségekre. A Bank of America alapkezelői felmérése szerint májusra a megkérdezett portfóliókezelők nettó 13 százaléka már felülsúlyozta az árupiaci termékeket a kezelt vagyonon belül. Ez jelentős ugrás márciushoz képest, amikor a jelentős többségnél alul voltak súlyozva, és ez a változás meg is magyarázza az elmúlt hetekben tapasztalt nyersanyagár-emelkedés egy részét. Azonban ez a túlsúly még messze van attól, amit a gazdasági ciklusok tetején tapasztalni, akkor jellemzően eléri a 25-30 százalékot is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Macronomx Meetup – Növekedés és Egyensúly
2024. május 30-án rendezi meg az IndaMedia és az Economx a MÜPA-ban a Macronomx Meetup – Növekedés és Egyensúly című szakmai konferenciát. Az eseményt Nagy Márton miniszter, a magyar gazdaság karmestere nyitja meg. A meetup fókuszában: vajon sikerül-e Magyarországnak kinőnie az egymást érő sorozatos válságokból úgy, hogy közben a költségvetési kiadásokat is féken tartsa? Miközben egyre gyakrabban a „polikrízis kora" szókapcsolattal illetik a 2020-as éveket, és Nyugat-Európa egyre több vezetője mond nemet a növekedésre, Magyarország nem tehet mást, mint előre menekül. A részletes programot és az előadóinkat itt találja, az eseményekre jegyeket itt tud vásárolni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!