Néhány nappal azután, hogy a Twitteren szavaztatta meg az akcióról követőit, máris Tesla részvényeinek eladásába kezdett Elon Musk. Az elektromos autókat gyártó cég vezérigazgatója hivatalos bejelentése szerint első körben 3,6 millió részvényt adott el mintegy 4 milliárd dollár értékben, majd további 934 ezret, miután gyakorolta vételi opcióját 2,2 millió részvényre - írja a Reuters.
Az összesen mintegy 4,5 millió részvény Musk Teslában meglévő részesedésének mindössze 3 százalékára rúg. A Forbes szerint 281 milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkező vezérigazgató még szombaton szavaztatta meg követőit, hogy eladja e részvénycsomagjának egytizedét, s a többségében igenlő válaszokra reagálva azóta jelentős mélyrepülésbe kezdett az autógyártó papírjainak árfolyama.
A többnapos eladási hullámban kedden 12 százalékkal lettek olcsóbbak, s ezzel veszélybe került a cég 1000 milliárd dollár feletti kapitalizációja is, azonban szerdán 4,3 százalékkal visszapattant a kurzus. A bejelentés szerint az opciókhoz köthető részvényeladásokat egy szeptemberben elfogadott ütemterv tette lehetővé, amely alapján a cég bennfentesei előre meghatározott tranzakciókat hajthatnak végre. Az nem derült ki, hogy ez milyen kapcsolatban van Musk múlt heti Twitteren közölt bejelentésével.
A részvények eladásával mindenesetre Musknak meglehetősen megnőtt a készpénzállománya, a vezérigazgató vagyonát ugyanis nagyrészt a Teslában és a SpaceX--ben meglévő részesedése tette ki. Az összefoglaló szerint jövő augusztusig még mintegy 20 millió részvényre van opciója.
A megkérdezett elemzők szerint egyébként ha Musk tényleg eladná csomagjának tizedét, az ugyan rövidebb távon nyomás alatt tarthatná az árfolyamot, azonban hosszabb távon tekintve a piac likviditását, már nem jelentene problémát. Miközben a cég értéke 150 milliárd dollárt csökkent a héten, a kisbefektetők aktív vásárlói voltak a papírnak, a Vanda Research adatai szerint a lakossági ügyfelek 157 millió dollár értékben nettó vevők voltak a piacon. A részvények árfolyama idén eddig mintegy 50 százalékkal emelkedett, ennek jó részét az az októberi ugrás okozta, ami a Hertz autókölcsönző részére történő 100 ezer kocsi eladásáról szóló hírek után következett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!