A közelgő amerikai elnökválasztás jelentős bizonytalanságot jelent a tőzsdei befektetők számára. De a közel-keleti helyzet, a kínai gazdaság botladozása és az amerikai gazdaság magas kamatszintek miatti várható lassulása is alapot szolgáltathat arra, hogy ne lássák túl rózsásan a részvénypiacok jövőjét.
Az óvatosság azonban paradox módon általában jót tesz a tőzsdének és pont emiatt nem várható rövid távon, hogy emiatt nagyobb visszaesésre kéne készülni.
Kapcsolódó
A befektetői hangulaton és pozícionáláson alapuló ellentét analízis szerint ugyanis, amikor a befektetői közösség túlnyomó többsége ugyanazt várja és ugyanazt teszi, akkor hamarosan annak pont az ellenkezője fog bekövetkezni a piacon. Az e mögött álló logika az,
hogyha mindenki optimista és bevásárolt már a részvénypiacon, akkor nem maradnak már olyan vásárlók, akik tovább hajthatnák majd felfelé az árfolyamokat.
Ennek a fordítottja is igaz, ha mindenki az összeomlástól retteg és emiatt eladta a részvényeit, akkor további eladók hiányában már nem várható az árfolyamok esése egy rossz piaci hangulatban.
Annak ellenére, hogy az S&P 500-as index tegnap ismét történelmi csúcson zárt, a befektetők körében egyáltalán nem uralkodik kirobbanó optimizmus és nem utalnak erre a pozícionáltsági adatok sem.
Idén eddig minden olyan esetben, amikor veszélyes szintre emelkedett volna a befektetők optimizmusa, a korrekció első jelére visszavonulót fújtak és kockázatkerülőbb pozíciók felvételére biztattak a szakértők és a túlzott jókedv gyorsan eloszlott – hívta fel a figyelmet Mark Hulbert, a Hulbert Financial Digest vezetője a Marketwatchon.
Cége a tőkepiaci tanácsadók hírleveleit figyelve szondázza folyamatosan és elemzi a piaci hangulatot. A javasolt pozíciók alapján számított HSNSI hangulatindexe 80 feletti értékeknél jelez általában túlzott optimizmust és ezt sok esetben jelentősebb korrekció szokta követni a tőzsdén. Hulbert úgy látja, ez a fajta, korábban tapasztalt minta nem sokáig tartható fenn a tőzsdén és ennek hamarosan vége szakadhat.
Más mérőszámok egyébként nem mutatnak egyáltalán eszeveszett, óvatlan kockázatvállalást mutató hangulatot a befektetők körében. Az egyik legmegbízhatóbb ilyen felmérést az Investors Intelligence készíti már több évtizede.
Az amerikai cég szintén a tőkepiaci hírlevélírókat szondázza. Ők úgy csoportosítják bika (bullish), semleges (neutral) illetve medve (bearish) kategóriákba a közel 200 hírlevelet, hogy azok ügyfeleiknek a részvények vételét, tartását, vagy eladását javasolják. Ebben a felmérésben a bikák/medvék aránya általában 3,5 feletti értékeknél mutat szélsőségesen optimista, és 1 körüli szinten szélsőségesen pesszimista hangulatot. Érdemes figyelembe venni, hogy az elmúlt évtizedekben ha a magas értékek nem is jeleztek minden esetben negatív fordulatot, az 1 alatti értékeknél szinte minden esetben pozitív fordulat jött a tőzsdén. Ez a mutató a hét elején 2,35-ön állt, ami ugyan jó hangulatot tükröz, de egyáltalán nem nevezhető szélsőségesnek.
A másik hasznos felmérést az amerikai NAAIM, az Aktív Befektetési Menedzserek Nemzeti Szövetsége készíti. Ők tagjaik körében azt vizsgálják, hogy az általuk kezelt részvényportfóliók kitettsége mekkora az S&P 500-as részvényindex irányában. Itt 10-20 százalék körüli értékek már nagyon rossz hangulatot jelent, 90 százalék felett viszont már óvatlan optimizmusról lehet beszélni. A vészcsengő ennél a felmérésnél akkor szólal meg igazán, ha 100 fölé ugrik az indikátor, ami azt jelzi, hogy az átlagos alapkezelő már tőkeáttételes vételekben ül a részvénypiacon. Ez az úgynevezett NAAIM Exposure Index szerdán már 90 százalék felett járt, ami azért már elég magas érték. Emlékeztetőül, idén eddig két korrekciós hullámot élt át az S&P 500-as index, s mindkettőt az index 10 fölé ugrása előzte meg.
Most tehát annyi látszik, hogy elég optimista a befektetők hangulata a piacon, azonban elvileg a hangulati és pozícionáltsági indexek még nem érték el azt a szintet, ami a komolyabb korrekciós hullámok kialakulását meg szokta előzni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!