Valamivel 990 milliárd forint alatt járt tavaly év végén a három hazai lakás-takarékpénztár összesített betétállománya, ami 9,6 százalékos csökkenést tükröz az egy évvel korábbi 1094,9 milliárdos volumenhez képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Aranykönyv című összesítéséből, ami a pénzügyi szolgáltatói szektor szereplőinek fontosabb mérleg- és eredményadatait tartalmazza.

A hitelek állományánál viszont már jóval szerényebb mértékű, 3,4 százalékos visszaesést mért az MNB, így a három szolgáltató portfóliója együttesen nagyjából 543 milliárd forintot ért el december végén.

Ezzel egyébként a pénztárak eléggé fajsúlyos szereplői a hazai piacnak: a náluk lévő állomány a teljes lakáshitel-portfólió 10,8 százalékát adta decemberben. A lakáskasszák összesített mérlegfőösszege közben 6 százalékkal zsugorodott, és valamivel 1270 milliárd forint alatt járt a múlt év végén.

A lakástakarékoknál lévő betét- és hitelállomány csökkenése egyértelműen a megtakarítások utáni állami támogatás 2018. októberi megszűnésével hozható összefüggésbe, hiszen akkor hirtelen visszaesett az érdeklődés a konstrukció iránt, és az új szerződések volumene nem tudta ellensúlyozni a lejárókét 

– nyilatkozta lapunknak Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ez a helyzet ugyanakkor – tette hozzá – a jövőben változhat, hiszen a lakástakarékok nyilatkozatai szerint az új LTP-szerződések mennyisége már közelíti az állami támogatás megszűnése előtti szintet.

Csábító az akár 30 százalékos kamatbónusz

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a lakástakarékokra akkor terelődött rá ismét a figyelem, amikor jelentős kamatbónuszokkal kezdték el árulni a konstrukcióikat. Az elérhető bónusz mértéke konstrukciótól függően 10 és 30 százalék körül mozoghat: és igaz ugyan, hogy nem kamatos kamatról van szó, éves szinten még így is jól látható hozamhoz juthatnak a lakáscélra előtakarékoskodók.

Kép: Economx

A három szolgáltató kínálata ugyanakkor – ellentétben az állami támogatás megszűnése előtti időszakkal – jelentős különbségeket mutat, legyen szó akár a megtakarítási időszak választható időtartamairól vagy a vállalt havi megtakarítás maximális mértékéről.

Az Erste Lakástakarék ügyfelei háromféle megtakarítási időszak közül választhatnak: ötéves, nyolcéves és tízéves módozatok léteznek a szolgáltatónál, legalább tízezer, legfeljebb ötvenezer forintos havi befizetés mellett. Fontos ugyanakkor, hogy legalább 4 év megtakarítási idő és lakáscélú felhasználás esetén a kifizetéskor már ad kamatbónuszt a pénzintézet. A kamatbónusz mértéke az Erste LTP-nél a rövidebb futamidejű konstrukciónál 15 százalék, a két hosszabb futamidejű módozatnál pedig harminc százalék.

Az Erste Lakástakarék egyébként több ponton is módosította a kínálatát a közelmúltban: a legrövidebb futamidejű módozatnál 4-ről 5 évre növelte a megtakarítás időszak hosszát, miközben bevezették a tízéves megtakarítási időszakkal futó termékváltozatot is. Utóbbi különlegessége, hogy ott már négy év eltelte után lakáscélú részkifizetést is igényelhet az ügyfél, amellyel a saját befizetések akár 40 százaléka is felvehető. A részkifizetés pedig nem jár együtt a szerződés megszüntetésével, sőt, a kamatbónusz is változatlanul járhat a befizetések után. Az Erste Lakástakarék most a szerződéses összeg egy százalékát kitevő számlanyitási díjat is elengedi, ha az ügyfél teljesíti a meghatározott feltételeket. A szolgáltató honlapján emellett részletes, a termék minden paraméterére kiterjedő lakástakarék kalkulátor található.

Az OTP Lakástakarék négy- és nyolcéves megtakarítási időszakkal kínál módozatokat – OTP Lakástakarék Prémium néven –, legfeljebb havi 50 ezer forintos megtakarítás mellett. A rövidebb futamidejű módozatnál 10 százalékos, a hosszabbnál pedig 30 százalékos kamatbónuszt ad a pénzügyi szolgáltató. Az OTP Lakástakaréknál számos csatornán szerződést köthet az ügyfél: online az internet- vagy mobilbankban, de lehet szerződni az OTP Bank fiókjaiban, mobilbankárainál és szerződéses partnereinél is.

A Fundamenta szimultán több akciót is futtat a konstrukcióinál, ahol a vállalt havi befizetés akár a százezer forintot is elérheti. A szolgáltató honlapján szereplő információk szerint a Fundamenta Gyarapodó Lakásszámlával akár 40 százalékos Progresszív bónuszt is el lehet érni az utolsó megtakarítási évben, miközben a hosszú futamidejű módozattal, és a legmagasabb vállalt befizetéssel közel 40 millió forintos szerződéses összeg is elérhető. Az akció időtartama alatt kötött Gyarapodó Lakásszámla Progresszív Bónusszal módozati családba tartozó lakás-előtakarékossági szerződéseknél – legalább havi 40 ezer forint havi megtakarítás és legalább 76 hónap megtakarítási idő vállalásakor – a szerződéses összeg 1 százalékát is jóváírják, ha a szerződés kiutalással szűnik meg. A Gyerek Akció nevű promócióban pedig, ha a számlát nyitó ügyfél kedvezményezettként a kiskorú közeli hozzátartozóját jelöli meg, úgy a választott lakásszámla termékkedvezményén felül további fix 5 százalékos bónuszt írnak jóvá az akciós feltételek teljesítése esetén. A Plusz 25 Bónusz akcióban pedig a szerződésüket meghosszabbító ügyfelek kaphatnak extra bónuszt az elhelyezett betétösszegeik után.

Fontos régi elem térhet vissza

A lakás-takarékpénztárak vonzerejét jelentősen növelheti, ha – egy szeptember 11-én benyújtott törvényjavaslatnak megfelelően – tényleg bevezetik annak lehetőségét, hogy az ügyfelek már a megtakarítási időszak lejárta előtt hitelt vegyenek fel a kasszáktól.

Kép: Economx

„Ha valóban bevezetik az előrehozott hitelfelvétel lehetőségét, az több ponton is kedvező lehet a lakástakarékok szempontjából. Egyrészt a kasszák potenciális ügyfelei jóval könnyebben futnak neki az akár tízéves megtakarítási időszaknak, ha tudják, hogy szüksége esetén annak lejárta előtt is hitelhez juthatnak. Emellett a lakástakarékok is jóval aktívabb szerepet játszhatnak a lakáshitel-piacon, amely tavaly ugyan nagyon gyenge évet zárt, de idén látványosan magához tért, és akár új kihelyezési rekorddal is zárhat” – emlékeztetett Gergely Péter.

Vége a depressziónak, a hitelezés új lendületet adott az ingatlanpiacnak

Az idei év első negyedévében mintegy 25-30 százalékos növekedés következett be a tranzakciószámokban, míg a hitelfelvételek száma a tavalyi évben mért szint kétszeresét is eléri 2024-ben.