Márciusban indul útjára a lakásbiztosítások kampánya, amelynek köszönhetően március 1 és 31. között minden lakásbiztosítással rendelkező ügyfél 30 napos határidővel felmondhatja korábbi biztosítását. Ezzel az ügyfelek lehetőséget kapnak, hogy a biztosítási évfordulón túl is fel tudják mondani például nem költséghatékony konstrukcióikat.
A biztosítóknak február 15-ig kell értesíteniük az ügyfeleiket arról, hogy a márciusi kampányban lehetőségük van felmondani és újra kötni meglévő lakásbiztosítási szerződésüket – az értesítés kötelező eleme lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) formalevele.
Kapcsolódó
Ennek köszönhetően az ügyfelek, a biztosításközvetítők és a biztosítók között egy sokkal aktívabb kapcsolat alakulhat ki. A minisztérium várakozása is az, hogy a piaci verseny sokkal erősebb lesz. A piac több mint 80 százaléka négy biztosító között oszlik el, ez sorrendben az Alfa, a Generali, a Groupama és az Allianz.
Meglepő módon, még mindig nagy hangsúly kerül a személyes ügyintézésre. Az elektronikus értékesítésben fellendülést tapasztaltak egészen 2017-ig, 2023-ban a Groupama-nál 12 százalékon állt ennek a részaránya – mondta Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője a vállalat sajtóreggelijén.
65 százalékuk igényli a szakértő segítségét a szerződéskötéskor, 32 százalékuk online végzi el ezeket a feladatokat.
Gyakoribb az alulbiztosítás, mint a túlbiztosítás
A régebben kötött biztosítások gyakran nem megfelelő biztosítási összegre vagy fedezetre vonatkoznak – az ingatlanokban bekövetkező változások és az ingóságok értékét nem követik le a biztosítások.
100 ingatlanból 72-nek van valamilyen fedezete, ez uniós összehasonlításban igen magasnak mondható.
Kérdés, hogy van-e elég motiváció az olyan ingatlanokat is fedezeni, amelyekben például nem élnek: örökölt ingatlanok vagy nyaraló.
Idős szerződésállomány
A vállalat reprezentatív kutatásából kiderült, hogy az ügyfelek 59 százaléka 4 éves vagy annál régebbi szerződéssel rendelkezik – derül ki a Groupama és OTP közös felméréséből. Ezeket a szerződéseket érdemes megújítani a gazdasági környezet – így az infláció – változása, valamint az ingatlanban bekövetkezett változások miatt.
„2-3 évente fontos átdolgozni a biztosítási szerződéseket” – hangsúlyozta Budai József, az OTP Bank Bankbiztosítási Főosztályvezetője.
A válaszadók 43 százaléka legalább évente felülvizsgálja a lakásbiztosítását, ugyanakkor az ügyfelek 24 százaléka szerint most alacsonyabb értékre van biztosítva az ingatlana, mint amennyit ér.
28 százalékuk nem tudta megmondani, hogy megfelelő értékre van-e biztosítva az otthona – ez árulkodó jel arról, hogy az ügyfelek edukációja nem megfelelő. 7 százalékuk azonban úgy érzi, még a piaci értéknél is magasabb fedezet van a lakásbiztosításán.
Kevesen dolgozzák át a lakásbiztosítási szerződésüket vagy váltanak biztosítót ma a piacon. A szerződések 65 százaléka több, mint 3 éve kötődött, közel harmaduk csak az ingatlanértékesítéshez köthető. Évente átlagosan körülbelül 300 ezren vizsgálják felül a biztosítási konstrukciójukat, ez azt jelenti, hogy minden tizediket nézik csak át.
Amennyiben felújítás történik vagy valamilyen változás, akkor mindenképp értesítsük a biztosítónkat a változásról. Erre nemcsak az évfordulókor és a márciusi kampányban van lehetőség, hanem az év bármely időszakában – emlékeztettek.
Mekkora mozgás lesz?
Magyarországon jelenleg 3,3 millió lakásbiztosítási szerződés van, ami 190 milliárd forintos bevételt jelent a harmadik negyedév végi adatok szerint. Ez átlagosan 50 ezer forintos díjakat jelent, 2024-ben 10 százalékos áremelkedésre lehet számítani, ami 55 ezer forint szerződésenként.
A szakértők újságírói kérdésre elmondták: 100 ezer új szerződéskötésre számítanak országos szinten a márciusi kampány idején. A jegybank és a minisztérium is hasonló számokra készül a hagyományteremtő kampánynak köszönhetően.
A kampány legnagyobb várakozása az, hogy a fedezeti összegek emelkedni fognak. „Akár alacsonyabb díjakat is el tudnak érni az ügyfelek” – hangsúlyozta Szobonya László, a a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője.
Az új szerződések között egyébként a Groupama-nál eddig is minden ötödik ügyfél a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítást választja.
Milyen az ügyfélélmény?
Az ügyintézés és kapcsolattartás működik a legjobban a biztosítónál az ügyfelek visszajelzései alapján. A biztosítási díjról és a fedezettel és kárrendezéssel kapcsolatos tényezőkkel sokkal elégedetlenebbek.
A válaszadóknak kevesebb, mint fele jelentette be a biztosítónál a káreseményt, amelyre kifizetést is kapott. 12 százalékban olyan esetek is előfordultak, hogy az ügyfelek bár bejelentették, nem kaptak kárkifizetést. Az is gyakori azonban, hogy be sem jelentik a kárt, ugyanis úgy vélik, nem része a szerződésnek az adott káresemény. Egyharmada az ügyfeleknek csalódott volt az ügyintézési folyamat miatt.
A kárgyakoriság 10-15 százalék között szokott alakulni, azonban a tavalyi év extrémebb volt. Az ügyfelek egyharmada azonban csalódott volt valamilyen téren az ügyintézéssel kapcsolatban.
Minden harmadik szerződés esetében nincsenek tisztában azzal az ügyfelek, hogy mit fedez és mit nem fedez a biztosításuk.
Ismerik a kampányt az ügyfelek: a válaszadók 27 százaléka már januárban halott a lakásbiztosítási kampányról, 41 százalékuk ráadásul úgy tervezi, átnézi a szerződését, és ha szükséges, újat kötött.
Mi ösztönzi a váltást?
Az ügyfelek az alacsonyabb biztosítási havi költséget jelölték meg első szempontnak. Budai József szerint az olcsóbb díj akár hatékonyabb és összességében jobb konstrukciókat is jelenthetnek. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy ne csak az árakat figyeljék az ügyfelek, a következő pontokra érdemes kiemelt figyelmet fordítani:
- biztosítási díj,
- fedezetek a különböző káreseményekre,
- limitek,
- önrészek,
- kiegészítő (például asszisztencia) szolgáltatások.
„Amiért javasoljuk az ügyfeleknek, hogy érdemes bemenni a fiókhálózat valamelyikébe, mert az értékesítők sokat segíthetnek a szerződés áttekintésében, természetesen bármiféle kötelezettség nélkül” – húzta alá Szobonya László.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!