Az elektromos autók karbantartási igényei jelentősen eltérnek a hagyományos járművekéitől, mivel kevesebb mozgó alkatrészük van, de így is fontos néhány dologra odafigyelni.
- A Consumer Reports fogyasztóvédelmi szervezet kutatásai szerint a villanyautósok akár 50 százalékkal kevesebbet költhetnek szervizelésre, hiszen elmaradnak az olajcserék és más belső égésű motorhoz kapcsolódó karbantartások. Ez hosszú távon jelentős, akár több ezer dolláros megtakarítást eredményezhet.
- Azonban a Car and Driver, az egyik legismertebb autós szaklap arra figyelmeztet, hogy a villanyautók nagyobb nyomatéka és tömege miatt gyorsabban kopnak a gumik, ami extra költséget jelenthet.
- Az Edmunds, vezető amerikai szakportál szerint pedig az akkumulátor állapotának megőrzése kulcsfontosságú a hosszú távú teljesítményhez. A megfelelő töltési szokások és rendszeres ellenőrzések segíthetnek megelőzni a kapacitáscsökkenést, így meghosszabbítva az autó optimális hatótávolságát.
A Totalcar az importőröktől megtudta: a márkák részben azonos, részben eltérő iskolát visznek az elektromos autók kötelező szervizelését, átvizsgálását tekintve.
Kapcsolódó
Az egyik legelterjedtebb autó, a Tesla Model 3 esetében
- a használati útmutató azt kéri, hogy a fékfolyadékot négyévente ellenőrizzük és szükség esetén cseréljük, az utastér levegőszűrőjének cseréjét kétévente érdemes megejteni;
- a féknyergek tisztítására és kenésére évente vagy 20 ezer kilométerenként van szükség, ha általában olyan helyeken használják a kocsit, ahol télen sózzák az utakat;
- a Tesla szerint a gumiabroncsok felcserélése minden 10 ezer kilométer után tanácsos vagy akkor, ha a profilmélység-különbség 1,5 mm vagy nagyobb.
A Hyundai modellekre 5 év általános garancia vonatkozik kilométerkikorlátozás nélkül. Ebbe tartoznak a hajtómű elemek. A nagyfeszültségű akkumulátorra pedig 8 év vagy 160 ezer kilométer garancia van.
- Évente vagy modelltől függően 15 ezer vagy 30 ezer kilométerenként kell felkeresni a Hyundai egyik szervizét az adott villanyautóval. Ekkor teljesen átnézik az autót, egy alkalom a munkaóráktól és a felhasznált alkatrészektől függően 41-173 ezer forintba kerül.
- Egy kisebb modell 15 ezer kilométernél esedékes átnézése, ahol pl. 1 éves sincs az autó, így fékolajat és pollenszűrőt sem kell cserélni, teljesen más idő és összeg lesz, mint egy nagyobb modell hatodik évében vagy 200 ezer kilométernél esedékes karbantartása, ahol az e-call akkumulátor csere és a hűtőrendszer átmosása is aktuálissá válik.

A Hyundai anyacégéhez tartozó Kiánál is a jelenleg forgalmazott EV3, EV6, EV9, Niro elektromos modelleknél is van kötelező szerviz.
- Az akkumulátor megfelelő gondozást igényel, ez magában foglalja az alacsony vezetőképességű hűtőfolyadék cseréjét háromévente vagy 45 ezer kilométerenként. Ez a folyadék kifejezetten az akkumulátor hőjének elvezetésére szolgál, annak érdekében, hogy az jobban teljesítsen és hosszabb ideig kitartson. A karbantartási ütemtervnek megfelelő folyadékcsere megnövelheti az autó nagyfeszültségű akkumulátorának élettartamát.
- Az elektromos Kiák átvizsgálásánál, a Hyundaihoz hasonlóan, egyebek mellett megnézik a fékfolyadékot és a pollenszűrőt; a motor és az inverter hűtőfolyadékát 180 ezer kilométer vagy 144 hónap után kell először cserélni az EV3 esetében.
- Az EV6 és EV9 esetében ugyanez 210 ezer kilométer vagy 168 hónap. Addig csak ellenőrzés és szükség esetén pótlás van.
- Egy karbantartási kör a Kiánál körülbelül 120 ezer forint, de itt is függ a végösszeg az alkatrészektől és az esetleges problémáktól. Egy ilyen alkalom után a nagyfeszültségű akkumulátor aktuális állapotáról tanúsítványt is kap az érintett kiás.
A BYD-s forgatókönyv a következő:
- 30 ezer kilométerenként vagy kétévente kell megnézetni az autót;
- az átvizsgálás során fékfolyadékot, a hajtóműfolyadékot és pollenszűrőt cserélik. Megnézik a vezérlők aktuális verziószámait, frissítési lehetőségeket; művelet 80-100 ezer forintos tétel;
- emellett, ha az átvizsgálás során valamelyik kopó/fogyó alkatrész cseréje szükséges, azt a szervizek jelzik az autósnak.
A Mazda évente vagy 20 ezer kilométerenként írja elő a villanyautók kötelező szervizelését, átvizsgálását.
- A gyártó előírása szerinti menetrendet követik, sor kerül a fékek, folyadékszintek és a diagnosztikai rendszer ellenőrzésére és átvizsgálják a karosszériát is, ezért bruttó 60-120 ezer forintot kell a kasszában hagyni;
- azért van szükség a kötelező látogatásokra, mert amellett, hogy ezek szükségesek a gépkocsi garanciájának megőrzéséhez, ilyenkor a márkaszervizek ingyenesen elvégzik a gépkocsi szoftverfrissítéseit is és újabb 12 hónapra assistance-szolgáltatást nyújtanak a gépkocsira.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt
Fény derült rá, ez okozta az egyiptomi tengeralattjáró tragédiáját

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
