A sokak által várt, de számos kritikával kísért ESG rendszer egy újabb mérföldkőhöz érkezett, ugyanis a miniszterelnök és a nemzetgazdasági miniszter több erre irányuló rendelettervezet is megjelentetett a kormányzat hivatalos oldalán, amelyeknek a társadalmi egyeztetése a napokban jár le, és augusztus elsején már hatályba is lépnek. A rendeletekben a tanácsadók feladatait, akkreditációját, valamint oktatását határozzák meg, valamint kiderül, hogy milyen tanterv alapján készítik fel őket.
Csakúgy, mint számos más esetben, a parlament által korábban elfogadott törvény csak egy keretet határoz meg, a gyakorlati működést rendeleti szinten határozzák meg. A fenntartható finanszírozás és az egységes vállalati felelősségvállalás ösztönzését szolgáló környezettudatos, társadalmi és szociális szempontokat is figyelembe vevő, vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló, 2023. évi CVIII. törvény számú ESG törvényhez most nagyon fontos részletszabályok érkeztek.
Kapcsolódó
Milliós tétel a piaci belépés is
A Nagy Márton miniszter által jegyzett rendelettervezet kimondja, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) alá tartozó vállalkozásfejlesztési ügynökség (a korábbi IFKA, jelenlegi MGFÜ Közhasznú Nonprofit Kft.) akkreditálja majd azon kérelmezőket, amelyek ESG tanácsadókat oktató intézményként kívánnak a továbbiakban működni. A feltételek között szerepel többek között a rendezett pénzügyi eredmények és munkaügyi kapcsolatok, illetve rendelkezik legalább hároméves felsőoktatásban akkreditált oktatási tapasztalattal, valamint az ESG tanácsadó képzésre vonatkozó saját honlappal.
Nyilatkozni kell arról, hogy a jelenléti képzés folytatása esetén rendelkezik legalább a képzést végzők számának megfelelő különálló munkaállomással, valamint - a képzési formától függetlenül – a képzést legalább kétszáz órában biztosítja, amelyből legalább a fele jelenléti képzés, és amelybe a szakmai gyakorlat időtartama nem számít bele.
A tervezet a képzések és a vizsgák díjáról is rendelkezik. Eszerint az ESG tanácsadó képzés díja legfeljebb a mindenkori bruttó minimálbér négyszerese lehet (jelenleg ez a 266 800 forint négyszerese, azaz 1 067 200 forint), amelyet az akkreditált, ESG tanácsadókat oktató intézmény állapít meg és szed be saját bevételeként. A vizsga díja legfeljebb a mindenkori bruttó minimálbér fele lehet, amelyet szintén az intézmény kaphat meg.
Nem sok idő jut a családokra és a korrupcióra
Az ESG tanácsadó képzésben természettudomány, agrártudomány, gazdaságtudományok, jogi, műszaki képzési területen legalább alapképzésben (korábban főiskolai szintű képzésben) vagy osztatlan képzésben szerzett szakképzettséggel és oklevéllel rendelkezők vehetnek részt. A tananyag minimum követelményeiről, valamint a minimális kötelező oktatási óraszámról is írnak a rendeletben.
Az Alapokra 32 óra jut, míg az ESG pillérei már 58 (ebből többek között környezetvédelem 28 óra, éghajlatváltozás 1 óra, hulladékgazdálkodás 5 óra, veszélyes anyagok használata 2 óra).
A társadalomra 14 órát szán a kormányzat. Ide tartozik:
- a szociálisan érzékeny munkavállalók köre, várandós, megváltozott munkaképességű,
- egyszülős, nyugdíjazás előtt álló stb. munkavállalók (1 óra);
- a foglalkoztatással kapcsolatos jogok, követelmények (2 óra);
- a munka- és balesetvédelem, ezek mérőszámai (2 óra);
- az emberi jogok (2 óra);
- a Családbarát Hely, családbarát intézkedések (1 óra);
- a családbarát szemlélet erősítése családbarát intézkedésekkel és kezdeményezésekkel, a nemek közötti egyenlőség elismerése (1 óra).
Ez utóbbi azért érdekes, mert a korábbi kormányzati üzenet szerint a magyar ESG környezet számára kifejezetten fontos lesz családpolitika, illetve ezáltal a vágyott gyermek megszületése.
Végül vállalatirányításra 16 órát szánna a kormányzat. Itt többek között tanulnának a leendő tanácsadók a javadalmazásról (1 óra), a beszállítói láncról (4 óra), a panaszkezelésről (3 óra), az etikai megfelelésekről, a korrupció és vesztegetésről (2 óra), valamint az adatvédelemről (1 óra).
A képzés része legalább egy egyhónapos, a képzési időtartamba be nem számító szakmai gyakorlat is, emellett az intézménynek oktatnia kell a digitális transzformációt és MI szerepét, az ESG keretrendszerben a digitális eszközök, a kiberbiztonság, az adatvédelem, az ESG szoftver, az ESG menedzsment platform használatát;
Orbán Viktor is rendelkezett
Idetartozik egy kormányrendelet is, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök jegyez, és amely az ESG tanácsadókat oktató intézményként történő akkreditálás részletes eljárási szabályairól szól. Ez a dokumentum a már ismertetett NGM-rendeletet erősíti meg, annyi újdonsággal, hogy leszögezi, az oktatási intézmény akkreditációja a határozat véglegessé válásától számított három évig érvényes és megújítható, valamint részletezi a kérelem adattartartamát.
A tanácsadó negyvenmilliója
Abból lehet akkreditált ESG tanácsadó, aki rendelkezik felsőfokú végzettséggel, a vállalkozásfejlesztési ügynökség tanácsadói képzésében képesítést szerzett (erre , büntetlen előéletű és nincs köztartozása.
Jogi személyek is lehetnek tanácsadók, ehhez szükség van legalább két ESG tanácsadó foglalkoztatására. Az akkreditációhoz szükség van még 500 ESG szakértői órányi igazolt szakmai gyakorlatra is, amelyet a kérelem előtti három évben teljesített a leendő tanácsadó. Ebbe ugyanakkor beleszámíthat (maximum 350 ESG óra keretében) például a fenntarthatósági kérdésekkel kapcsolatos adatok összegyűjtésében és elemzésében, a társadalmi felelősségvállalási stratégia elkészítésében, valamint a vállalati kockázatkezelésre, a kockázatelemzésre és megelőző intézkedésekre vonatkozó szabályok végrehajtásában való részvétel is.
Az ESG törvény szerint három évente meg kell újítani a tanácsadók státuszát. Ehhez magánszemélyként többek között három év alatt 500 ESG tanácsadási óra időtartamú tevékenységre van a szükség.
A tanácsadó cégek esetében ennél is konkrétabb a feltétel, ugyanis ESG tanácsadási tevékenységből a nyilvántartásba vétel napjától, vagy az akkreditáció legutolsó megújításától a kérelem benyújtásáig terjedő időszakban
összesen legalább nettó 40 000 000 forint árbevételt szerzett.
Ez a követelmény teljesítettnek tekintendő abban az esetben is, ha összesen legalább 1000 ESG tanácsadói óra időtartamú ESG tanácsadói szolgáltatást nyújtott a kérelem előtti időszakban.
A 40 millió forintos árbevétel egyébiránt természetesen azt is jelenti, hogy a tanácsadó cégek számára sok milliós bevételt jelent majd ez a piac, amit a vállalati szektornak kell majd megfizetnie.
Torz aktivizmus
Az ESG (Environmental, Social, and Governance) papíron egy olyan keretrendszer, amely a vállalatok fenntarthatósági és társadalmi felelősség-vállalási teljesítményének értékelésére szolgál.
Három fő pillérre épül:
- Környezetvédelem (Environmental): ez a pillér a vállalatok környezeti hatásait vizsgálja, beleértve az üvegházhatású gázok kibocsátását, az energiafelhasználást, a hulladékgazdálkodást és a természeti erőforrások fenntartható használatát.
- Társadalom (Social): ez a terület a vállalatok társadalmi felelősségvállalási gyakorlatait értékeli, ideértve a munkavállalók jólétét, a munkahelyi biztonságot, a sokszínűséget és a közösségi kapcsolatok ápolását. Például, hogy a vállalat hogyan kezeli az egyenlőtlenségeket, milyen módon támogatja a közösségeket, és hogyan biztosítja termékei biztonságát és minőségét.
- Vállalatirányítás (Governance): Az irányítási pillér a vállalatok belső irányítási struktúráit, átláthatóságát, etikai normáit és a felelősségre vonhatóságot vizsgálja. Ez magában foglalja a vezetői összeférhetetlenségek kezelését, a részvényesek jogainak biztosítását és a korrupció elleni küzdelmet.
Ugyanakkor számos figyelmeztetés is érkezett. Például Anthony Kim, a Heritage Foundation vendégkutatója egy szakmai konferencián kifejtette, amiről beszélünk az ESG kapcsán, az egy politikai agenda. Az Egyesült Államokban pedig így hangzik a kérdés: milyen formában próbálunk ráerőltetni a magánszektorra bizonyos szabályozásokat, hogy társadalmi javakat hozzunk a létre? Kormányzati forrásokat, adófizetői pénzeket használjanak, hogy ráerőszakolják a vállalatokra ezt a torz aktivizmust - vélekedett a szakértő.
Az AI SUMMIT két napra campusszá alakítja a Városligetet
Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Magyarország vezető digitális média cége, az Indamedia, 2023-ban rendezte meg, elsőként hazánkban, az AI Summit-ot, a konferenciát, amely csak és kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre fókuszált. A tavalyi rendezvény kimagasló sikere alapján biztosak vagyunk abban, hogy az AI Summit a kelet-közép-európai régió legfontosabb és legmeghatározóbb AI és innovációs eseménye lesz 2024-ben is.
Találkozunk 2024. szeptember 9-én és 10-én a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!