Lépésről lépésre halad előre a BYD Magyarországon. Az elektromos autógyártás kínai nagyágyúja még tavaly decemberben jelentette be, hogy több milliárd eurós befektetéssel Szegeden építi meg első európai gyárát. Idén januárban a szándékot szerződéssel is szentesítették, azóta a helyi önkormányzat rendelkezésre bocsátotta a beruházási terület több mint 90 százalékát, egészen pontosan 161 hektárt. Azzal a céllal vágtak bele a távol-keletiek a magyarországi projektbe, hogy az üzem 2025 második felére felépüljön, s onnan majd éves szinten 200 ezer jármű gördüljön le a gyártósorról. A technológiaváltást is hozó invesztíció ígéretes, a magyar gazdaság szempontjából ugyanakkor kulcskérdés, hogy a létrejövő munkahelyek ezrei mellett a hazai beszállítók mekkora szerepet kapnak.

Dübörög a BYD és a BMW

Amennyiben a BYD ténylegesen is támaszkodik itthon az erős autóipari hagyományokra, illetve a beszállítói hálózatra, azzal alighanem kihúzhatja a méregfogát azoknak, akik szerint az autóipari köntösben érkező külföldi működőtőke-befektetések pusztán az olcsó munkaerő, az állami támogatások és az adókedvezmények miatt érnek célba Magyarországon. E tekintetben mindenképpen előremutató, hogy a kínai villanyautó-gyártó a héten beszállítói fórumot tartott Budapesten, ahol 112 magyar, illetve Magyarországon működő vállalat mutatkozhatott be a BYD hét szakmai bizottsága előtt, ráadásul az esemény rangját emelte, hogy annak a Nemzeti Befektetési Ügynökség adott otthont. A BYD-nál nyomatékosították: 

elkötelezettek amellett, hogy tovább növeljék jelenlétüket az európai piacon, ehhez pedig aktívan keresnek magyar partnereket a hosszú távú együttműködéshez.


Ne feledjük, eközben gőzerővel épül a debreceni BMW-gyár is, ahol évente 150 ezer tisztán elektromos meghajtású személygépkocsit készít majd el a német prémiumautó-gyártó 2025-től. A müncheni központú vállalat 2 milliárd eurót, azaz mintegy 800 milliárd forintot biztosan befektet a kelet-magyarországi telephelybe. A BMW Group Gyár Debrecennek határozott elképzelése van arra, hogyan adjon lehetőséget Hajdú-Bihar vármegye, tágabb értelemben Észak-Alföld régió, illetve egész Magyarország számára a reálgazdaságban „Globális beszerzési stratégiánk egyik fő alapelve a local for local. Ez azt jelenti, hogy üzemeinket a lehető legregionálisabban kívánjuk ellátni” – jelezték. Mielőtt bárki azt hinné, valamilyen bennfentes ismerősnél egy hátsó ajtón kell kopogni, a vállalat B2B aloldalán három egyszerű lépésben jelentkezhet bárki a BMW beszállítói adatbázisába.

Rövidebb szállítás, kisebb karbonlábnyom

A szegedi BYD és a debreceni BMW tehát készül a startgomb megnyomására, de nem lebecsülendő a már termelő üzemek közül a kecskeméti Mercedes-Benz gyárbővítése sem, amit már 2022 júliusában bejelentettek. Mintegy 1 milliárd euróból, azaz 400 milliárd forintból az elektromobilitás irányába fejlesztve bővül az összeszerelő- és a karosszériaüzem. A témáról úgy vélekedtek a stuttgarti csillagos márka hazai leányánál, hogy évek óta lokalizációs stratégiát követnek, és eddig nagyon jó tapasztalataik vannak a hazai beszállítókkal. Az elmúlt időszak pedig megmutatta, hogy a helyben történő beszerzés, ahol ez lehetséges, biztonságos és kiszámítható megoldást kínál. A rövidebb szállítási távolságok révén mindez a kisebb karbonlábnyom miatt is vonzó lehet. 

A kapu nyitva áll az alkatrészellátásban is, a gyakorlat azt mutatja, hogy nem Kecskeméten készülő modellekbe is szállítanak magyar cégek a globális gyártási hálózatba.

Ugorva a Kisalföldre, méghozzá a Rába partjára: úgy tudjuk, az Audi Hungaria mintegy 1000 beszállítóval dolgozik együtt, melyeknek hozzávetőleg a 10 százaléka magyar. A hazai beszállítók az alkatrészellátásban és a különböző szolgáltatások nyújtásában is szerepet vállalnak. Ahhoz, hogy egy cég – akár hazai, akár nemzetközi hátterű – a győri Audi beszállítójává váljon, a konszern által meghatározott minőségi, logisztikai és fenntarthatósági feltételeknek egyaránt meg kell felelni. A beszállítókról való döntést alapvetően az határozza meg, hogy az érintett anyagcsoport tekintetében a konszernen belül mely telephely tölt be vezető szerepet, valamint természetesen függ a földrajzi elhelyezkedéstől is.

Amit csak lehet, beszerzik helyben

A Magyar Suzuki Zrt.-nél úgy összegeztek, hogy stabil, megbízható, minőségi beszállítói hálózattal dolgoznak. Több száz sori alkatrész-beszállítójuk van, több partnerrel az esztergomi gyárunk 1992-es indulása óta együtt dolgoznak. Döntő többségük európai, azon belül csaknem a harmaduk magyarországi partner. A hazai beszállítók a többi között fém, műanyag és hegesztett alkatrészekkel, valamint funkcionális és egyéb alkatrészekkel látják el az esztergomi gyárat. A helyi értékek mentén lényeges, hogy a magyar partnerek közül minden ötödik Komárom-Esztergom vármegyei székhelyű, vagyis az üzem közvetlen vonzáskörzetében működik.

A küszöbön azonban csak azok léphetnek át, akik kitűnő minőségben, hiba és késedelem nélkül dolgoznak pontos, folyamatos szállítás mellett. Emellett a megfelelő kapacitás biztosítása, a versenyképes árszint, illetve költség biztosítása is elengedhetetlen.

Na de mi a helyzet a legnyugatabbra fekvő városban, Szentgotthárdon, az Opelnél? A magyarországi termelőbázis része a Stellantis európai motor- és sebességváltógyárak rendszerének, ebből adódóan a beszerzési döntések nem helyben születnek. Ráadásul arról sem feledkezhetünk meg, hogy az aktuálisan fő termék, a háromhengeres turbó benzinmotor több európai Stellantis-gyárban is készül, a gazdaságosság pedig azt diktálja, hogy egy-egy beszállító minél nagyobb volument szállítson, vagyis a magyarországi beszállító nem élvez földrajzi előnyt. Minden beszállítóra érvényes követelmény, hogy az általa szállított alkatrészt minél kisebb hibaaránnyal, megfelelő volumenben, a megfelelő ütemezésben és versenyképes áron szállítsa. Az új projekteknél ugyanakkor a megmunkáló- és szerelősorok géptelepítő munkálataiban nagymértékben hazai szakosított vállalatok szolgáltatásait veszik igénybe, de állandó jelleggel is vannak bőven régi-új, már-már állandó magyar szolgáltató cégek.

Miért adjanak munkát a magyar cégeknek?

Mérleget vonva, legalább öt jó okuk biztosan van arra a nemzetközi hátterű, de Magyarországon termelő autógyáraknak, hogy a hazai beszállítói kapacitásokra is építsenek, vagy legalábbis figyelembe vegyék azokat:

  • Költséghatékonyság és logisztikai előnyök,
  • ellátási lánc rugalmassága és biztonsága,
  • kedvező adózási és szabályozási feltételek,
  • kapcsolatépítés és hosszú távú partnerségek,
  • illetve a helyi gazdaság támogatása és társadalmi felelősségvállalás.

De haladjunk szépen sorjában! A helyi beszállítók használata csökkenti a szállítási költségeket és minimalizálja a logisztikai időt. Az alkatrészek gyorsabban elérhetővé válnak a gyártósoron, ami növeli a termelés hatékonyságát. Ugyanígy a rövidebb szállítási idő miatt kisebb készleteket kell fenntartani, ami csökkenti a raktározási költségeket. Mindezt továbbgondolva, a globális ellátási láncok zavara, ahogy korábban a pandémia, úgy most a geopolitikai konfliktusok idején, kihívásokat jelenthet. Éppen ezért a helyi beszállítók bevonása növeli az ellátási lánc biztonságát és rugalmasságát, mivel csökkenti a külső kockázatoknak való kitettséget. Erőteljes szempontként jelenhet meg a gyors reagálás képessége is: a magyar beszállítók könnyebben alkalmazkodnak a gyártási mennyiségek és specifikációk változásaihoz, mivel közelebb vannak a gyárhoz, ezáltal szorosabb együttműködés lehetséges.

Ismerjük a gazdaságpolitika protekcionista elemeit, ha az autóipari szereplők számára különösen vonzó üzleti környezetről beszélünk: a magyar kormány gyakran a helyi beszállítók igénybevételét feltételként szabja egyes adókedvezmények vagy állami támogatások hozzáféréséhez.

Ha ez megvalósul, az egyrészt támogatja a helyi gazdaságot, másrészt a munkahelyteremtést is elősegíti. Amennyiben hosszú távon gondolkodva a beruházó fél az érdemi partnerséget is keresi a helyi kapcsolatokkal: a magyar beszállítók használata lehetőséget nyújt az autógyáraknak arra, hogy hosszú távú, stabil üzleti kapcsolatokat építsenek ki a helyi vállalatokkal, teret adva a közös kutatás-fejlesztési projekteknek, ami növeli az innovációt és a termékminőséget. Összességében a magyar beszállítók bevonása nemcsak költségmegtakarítást és hatékonyságnövekedést eredményez az autógyárak számára, hanem hozzájárul a helyi gazdaság és ipari ökoszisztéma fejlesztéséhez is.