Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter korábban 5 százalék alatti THM-et kért a bankoktól, de októberben sem kerültünk közelebb a lakáshitel-kamatok csökkenéséhez. Egyetlen nagybank sem tett még semmit ebbe az irányba. Sőt az a nagybank is emelt kis mértékben, amelyik változtatott október elején – írta összefoglalójában a Bank360.
A június végén kivezetett 7,3 százalékos önkéntes kamatplafon óta (ami valójában a THM-re vonatkozott) hasonló a tendencia: egy-egy nagybank hozzányúl hónap elején a kamatokhoz, de ha a lakáshitelekről van szó, akkor inkább a kisebb emelések, korrekciók voltak jellemzőek, semmint a további csökkentés. Ha volt is ilyen, inkább a korábbi emelésből vettek visszább.
Kapcsolódó
Nagy Márton kérése nehéz, de nem teljesíthetetlen
A bankoknak a lakáshitelek kamatait önkéntesen kellene 5 százalék alá szorítaniuk, ami komoly alkalmazkodásra kényszerítené a pénzintézeteket, ám azok számára is létkérdés a hitelezési boom fenntartása. Erről itt írtunk bővebben >>>A hosszabb kamatperiódusú lakáshiteleket befolyásoló BIRS még mindig jóval 5 százalék felett van, és bár vannak időszakosan csökkenő periódusok, az elmúlt napokban ismét emelkedett az értéke. Ez a bankok szemszögéből azt jelenti, hogy
A K&H Bank kismértékű változtatást hajtott végre a lakáshiteleknél. Általánosan 0,10 százalékpontot emelt a kamatokon, ami érintette az 5 éves, a 10 éves és a futamidő végéig fix kamatperiódusú kölcsönöket is a hagyományos piaci, illetve a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleknél is. Attól függően, hogy mekkora nettó jövedelmet tudunk igazolni, illetve, hogy mekkora hitelösszeget szeretnénk felvenni, az ügyleti kamat októbertől
- az 5 éves kamatperiódusú hiteleknél 6,79 és 7,29 százalék között,
- a 10 éves kamatperiódusú hiteleknél 6,89 és 7,49 százalék között,
- a futamidő végéig fix kamatozású hiteleknél 6,89 és 7,79 százalék között alakul.
A személyi kölcsönök viszont egyre olcsóbbak.
Nem tömegesen, de folyamatosan csökkentik a bankok ezeknek a hiteleknek a kamatait, és így történt ez október elején is. Ezúttal az Erste Bank változtatott a személyi kölcsönei kamatán, de csak bizonyos jövedelmi és hitelösszeg sávokat érint a módosítás. A szabad felhasználású és a hitelkiváltó hitelnél
- 3-5,99 millió forint hitelösszeg között havi nettó 400-499 ezer forintos jövedelem igazolásával 1,50 százalékponttal csökkent a kamat;
- 6-7,99 millió forint hitelösszeg között 400-499 ezer forintos jövedelem igazolásával 1,30 százalékponttal csökkent a kamat;
- 8-12 millió forint hitelösszeg között, 400-499 ezer forintos jövedelem igazolásával 1,70 százalékponttal csökkent a kamat;
- 3-5,99 millió forint hitelösszeg között, havi nettó 500 ezer forintos jövedelem felett kereken 2 százalékponttal csökkent a kamat;
- 6-7,99 millió forint hitelösszeg között, havi nettó 500 ezer forintos jövedelem felett 1,50 százalékponttal csökkent a kamat;
- 8-12 millió forint hitelösszeg között, havi nettó 500 ezer forintos jövedelem felett 1,60 százalékponttal csökkent a kamat.
Így a 400-500 ezer forintos jövedelemsávban 10,79 és 11,49 százalék között alakul a kamat, félmillió forintos fizetés felett pedig 10,79 és 10,99 százalék között.
Szintén csökkent az Erste Banknál a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Kölcsön kamata, de kisebb mértékben, 0,09 százalékponttal. Így az éves ügyleti kamat 15,76 és 16,21 százalék októbertől.
Az OTP Bank szintén a fogyasztóbarát személyi kölcsön kamatán módosított, még az Ersténél is kisebb mértékben csökkentett, 0,02 százalékponttal, 2-3,1 millió forint közötti hitelösszegsávban. Az ügyleti kamat így 16,21 százalék.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!