A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), valamint a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró
kormányhivatalok hivatalból és a beérkezett fogyasztói megkeresések alapján egyaránt észlelték, hogy az új gépjárműveket értékesítő vállalkozások számtalan esetben alkalmaznak tisztességtelen általános szerződési feltételeket, ezért

a miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az új gépjárműveket értékesítő kereskedőknél.

A tárca közleménye szerint előfordul, hogy

  • a márkakereskedés kizárja saját felelősségét, ha késve adja át az autót
  • a gépjármű átadási határideje egy év, ami alatt akár a vásárló érdekmúlása is elképzelhető, de mégsem teszik lehetővé részére az elállást a szerződéstől;
  • a szerződés nem tartalmazza teljeskörűen, világosan és érthetően azokat a feltételeket, amelyek miatt az átadás előtt a kereskedés megemelheti az autó eredeti árát, ezzel pedig súlyos anyagi többletterheket okoznak a fogyasztóknak.

A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai azokat a szerződési feltételeket vizsgálják, amelyeket a vállalkozás több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a fogyasztó közreműködése nélkül előre, egyedi megtárgyalás lehetősége nélkül határozott meg új gépjármű vásárlásával összefüggésben.

Tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazása esetén a hatóság felszólítja a vállalkozást a kifogásolt általános szerződési feltétel mellőzésére, ennek hiányában pedig megteszi a szükséges lépéseket a szakmai irányító nemzetgazdasági tárcával együtt, akár közérdekű kereset megindításával

- szögezte le az NGM.