A felhasználó a jogi kérdésekkel foglalkozó magyar nyelvű Reddit oldalon azt írta, nemrég vett egy Tesla Model Y-t, amellyel egy négylakásos társasház felszíni parkolójával parkolna. Ugyanakkor a lakók most egy lakógyűlés keretében kitiltanák a társasházból a villanyautókat.

A Villanyautósok nevű oldal most annak járt utána, hogy valóban kitilthatják-e a társasházak a területükről a villanyautókat. A lapnak Osztrovics Lívia ügyvéd azt mondta, hogy a hatályos társasházi jogok alapján bizony a társasház hozhat ilyen döntést, ugyanakkor ezt persze meg lehet támadni.

Ha a társasház többségi szavazással elfogadja erről a határozatot, akkor az érvénybe lép, de a döntés jogi úton támadható, ugyanis a társasházi jog a kisebbség jogos érdekeinek védelmére és teret ad, vagyis csak azért, mert többségi határozat születik, az nem zárhatja ki annak a lehetőségét, hogy az ügyet a kisebbség bíróságra vigye.

Az ilyen határozatokkal szemben ugyanakkor 60 napon belül lehet fellebbezni, utána jogerőssé válnak.

Az ügyvéd megjegyezte a lapnak azt is, hogy ebben a kérdésben még nem alakult ki jogi gyakorlat, de nagyon hasonlít a légkondicionáló berendezések telepítésének kérdéséhez, ami szintén gyakori konfliktusforrás a társasházakban.

Figyelem, az minden nagyobb társasházat érint

Május 1-ig kell bejegyeztetniük tisztségüket az ingatlan-nyilvántartásba a társasházi közös képviselőknek és intézőbizottsági elnököknek. Máskülönben nem képviselhetik a társasházakat.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.