Akár 13 999 fontért, vagy átváltva 6,7 millió forintért is hozzá lehet jutni egy olyan, kompakt méretű és teljes értékű elektromos autóhoz, mint a Nissan Leaf. Az autó 2023-as évjáratú, bemutató autóként pedig 1500 mérföldet (2400 kilométert) tett meg. Ezért az eredeti, 30 400 fontos listaárhoz képest az 54 százalékos engedmény már viszonylag szembeötlő – írja a Totalcar.

Hasonló helyzetben van egy Opel Vauxhall (hazánkban Mokka Electric), amely szintén 2023-as évjáratával, 1800 mérföldjével, féláron, 17 798 fontért kapható.

Benzines autók esetén már kár is lenne ekkora esésről beszélni, hiszen az ugyanolyan típusú Mokka, ugyanazzal a felszereltséggel, hasonló kilométerrel 20 990 fontért vásárolható meg, amely azonban csak 29 százalékkal olcsóbb. Összehasonlításképpen egy Nissan Qashqai, amelyet 22 911 fontért árulnak, eredeti árához képest 27 százalékkal olcsóbb pár hónapos használatához képest is. Pedig mág arányaiban több, 3800 mérföld is van benne.

Chris Plumb, az Autocar által megkérdezett EV-szakértő szerint a pár hónapos elektromos autók átlagosan 46 nap alatt kelnek el, ugyanezek a járművek benzinmotorral pedig 33 nap alatt, míg a néhány éves elektromos autók esetén 31 napot kell várni a vevőre.

A számokból egyértelműnek tűnik, hogy az újszerű, de használt elektromos autókra nincs túl nagy kereslet, az ok pedig valószínűleg abban rejlik, hogy a gyártók a kereslet növelésére kedvező hitelkonstrukciókat szereznek a pénzintézeteknél az új elektromos autókra. A kormány ezen felül adókedvezményt kínál az új villanyautókra a kibocsátási célok elérése érdekében, a kereskedők – akik az esetek többségében készletfinanszírozási konstrukcióban hónapról hónapra buknak az autók tárolásán – pedig a korlátozott keresletre való tekintettel inkább többet engednek a vételárból.

Robert Forrester, a Vertu Motors vezetője azt állítja, hogy míg a gyártók az új elektromos autók eladásának növelésére törekednek, addig a kereskedők nem minden esetben tudják időben szállítani a közkedvelt típusokat, általában inkább azokból az autókból van náluk több, amelyekre kisebb a kereslet. Ezzel utal arra, hogy a belső égésű kínálat jelentősen szűkül a korábbi évekhez képest.

A kereskedők egy része abban bízik, hogy a konstrukciók kevésbé lesznek eltérők a vadonatúj és az alig használt villanyautók esetén, így mérséklődhet ez a hatalmas árkülönbség.

Friss kutatás, ekkortól lesz olcsóbb az elektromos autó

A Goldman Sachs Research elemzése szerint 2026-ig radikálisan csökkeni fognak az elektromos járművek akkumulátorainak az előállítási költségei és a villanyautók átlagára egy szintre kerülhet a belsőégésű motoros társaikéval.
Bővebben--->