Negyven százalékkal nőtt a bankkártyás fizetések száma az ifjúsági számlával rendelkezők körében 2023 január és szeptembere között a tavalyi adatokhoz viszonyítva – derül ki a K&H felméréséből. „A fiatalok pénzügyi tudatosságát jelzi az is, hogy egyre többen választják az elektronikus megoldásokat, sőt ma már menő mobillal fizetni” – mondta Árva András, a pénzintézet lakossági szegmensének marketing vezetője.
Az egy fizetésre eső összeg tíz százalékkal emelkedett, míg összességében felével nőtt a bankkártyás pénzforgalmuk. Ezekben természetesen nagy szerepe van az Európa-rekorder magyar inflációnak is, hiszen a kasszánál sokkal magasabb lett a végösszeg az idén, mint a korábbi években.
Erősödik a tudatos pénzügyi gondolkodás is a magyar fiatalok körében. A bank tapasztalatai szerint saját életkorának megfelelően minden korcsoportban erősödik az érdeklődése a pénzügyek iránt.
Mikor kötik a legtöbb szerződést?
A fiatalok a felnőtté válás egyik lépésének tekintik a bankszámla nyitását: ekkor tapasztalhatják meg először, hogy a tanácsadók személyesen velük beszélik meg a termék részleteit – kiskorúak esetén természetesen a szülő hozzájárulásával.
A bankszámlanyitásnak két hulláma van:
- egyrészt sokan már 14-15 éves korukban önálló számlát nyitnak, amikor középiskolába mennek;
- a többségnek a felsőoktatási tanulmányok megkezdése ez az időszak, hiszen az egyetemeken az ösztöndíj, a tandíj, a vizsgadíj és az esetleges szociális támogatások is a saját számlára érkeznek, valamint arról kell őket kiegyenlíteni.
Használják a kártyát a kápé helyett
Idén is az volt a legfontosabb tendencia Árva András szerint, hogy a legfiatalabbak körében jelentősen bővült a bankkártyahasználat.
„Nem szokatlan, hogy a gimnazista diákok bankkártyával fizetnek az iskolai büfében. A legjobb hír talán az, hogy divatos dolog a körükben a bankkártyás vagy mobiltelefonos fizetés” – tette hozzá. Kiemelte: amikor saját jövedelemhez, ösztöndíjhoz, alkalmi vagy rendszeres fizetéshez jutnak, akkor igénybe veszik a teljes körű bankszámla-szolgáltatásokat, természetessé válik a rendszeres bankolás.
Az utolsó lépcsőfok pedig az, amikor jövedelmük eléri azt a szintet, hogy már félre is tudnak tenni – ekkor válnak fontossá a megtakarítással kapcsolatos ismeretek. A pénzügyi ismeretek alapja, hogy a fiatalok átgondolják bevételeiket és kiadásaikat – főként utóbbit, hiszen ott tudnak vágni. A K&H tájékoztatása szerint az is kiderülhet, hogy a fiatalok költségvetéséből is kigazdálkodható egy kisebb, 1-2 ezer vagy akár 5-10 ezer forintos havi megtakarítás.
Akár ingyen is bankolhatnak a diákok
A pénzintézeteknek nem származik túl nagy bevétele a diákoktól, hiszen sokkal olcsóbb csomagokat kínálnak nekik, azonban arra számítanak, hogy a fiatalok ott maradnak a banknál, ha elégedettek a szolgáltatással. De nézzük, hol és milyen lehetőségeket kínálnak.
A magyarországi bankok többségénél él kifejezett diákszámla lehetőség. Életkor tekintetében nagy a szórás, az OTP-nél már a gyermek születésétől lehet számlát nyitni, de a K&H-nál is 6 éves kortól nyithatnak bankszámlát a szülők. Persze a legtöbben inkább középiskolás vagy egyetemista korban teszik meg a lépést – így ekkor már szinte az összes pénzintézet opció. Annyi közös az összes számlában, hogy 150 ezer forintig ingyenes a készpénzfelvétel, erről azonban nyilatkozni kell.
- Az OTP Junior számlavezetése feltétel nélkül díjmentes, ráadásul a bankkártya kibocsátása és az éves díj is 0 forint és nem csak az első évben. A kártyás fizetés, valamint az internet- és telefonbank is ingyen használható. Fizetési kérelemre díjmentesen lehet átutalni a közös ebéd árát, az utalásért egyébként azonban fizetni kell
- Az MBH-nál szintén ingyenesek a fenti szolgáltatások, azonban csak 2 év a számlacsomag érvényességi ideje.
- Az Erste-nél is ingyenes a legtöbb szolgáltatás. A számlavezetés azonban például csak akkor, ha elektronikus számlakivonatot igényel az új ügyfél. A kártya éves díjáért azonban fizetni kell. Náluk azonban lehet választani egy kedvezményes opciót, többek között az átutalást is, ami a bérleti díj fizetésekor például jól tud jönni.
- A K&H, Raiffeisen és az UniCredit Bank sok ingyenes szolgáltatást nyújt, a bankkártya éves díja azonban csak a számlanyitás évében van ingyen náluk, utána fizetni kell érte. Utóbbinál ráadásul diákigazolvány nélkül is igénybe vehetjük a szolgáltatást. A CIB-nél csak az első évben ingyenes a kártyadíj és a havi számlavezetési díj, utána azért is fizetni kell.
A kedvezményes díjakon túl vásárlási utalványt, kulacsot, fejhallgatót vagy extra jóváírást adnak a bankok a fiatal ügyfeleknek. Közben pedig egyre népszerűbbé válik az online számlanyitás lehetősége, ami már a legtöbb pénzintézetnél elérhető – ez is kecsegtető ajánlat a diákoknak.
Érdemes még szót ejteni a fintech cégekről, akik nagyon könnyen szólítják meg a fiatalokat, a Revolut például ezért töretlenül népszerű a körükben. Nem véletlen, hiszen ingyen átutalások indíthatók Magyarországon, kedvező devizaváltási lehetőségek várják a felhasználókat, ráadásul kriptovalutát is lehet venni, a cég bankkártyája pedig több felmérés szerint is az egyik legbiztonságosabb, mert rengeteg fejlett védelmi szolgáltatást működtetnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!