A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg elérte a 469 milliárd forintot az idei első fél évben, 14 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, a szerződések száma pedig több mint 24 százalékkal nőtt a tavalyi első hat hónaphoz képest – tájékoztatta a Magyar Lízingszövetség az MTI-t.

2019 óta az elmúlt fél év volt az első, amikor nem csökkent az ügyletek darabszáma.

A portfólió 5,6 százalékkal nőtt, elérte a 2200 milliárd forintot, az állományi szerződésszám azonban 4 százalékkal csökkent, 318 827 darabra.

Több eszközkategóriában is jelentősen javítani tudott a hazai lízingpiac az egy évvel korábbi eredményekhez képest – összegezte a félév eredményeit Kőszegi László, a szövetség főtitkára

Hozzátette, hogy a piacon továbbra is az óvatosság és a kivárás jellemző: mind a gépjárművek, mind a termelőeszközök esetében csökkenő rendelésállomány tapasztalható, ami jelentősen hathat a második fél év eredményeire.

Továbbra is gyengélkedik a mezőgazdaság

Az eszközkategóriák között még mindig a személyautó-kisteherautó-motorkerékpár szegmens a legnagyobb, ami a magyar lízingpiac több mint 60 százalékát képviseli. Ezen a területen az idei első félévben

  • 282,5 milliárd forintnyi új finanszírozást regisztráltak, 33,4 százalékkal többet, mint egy éve.
  • A szerződésszám 32 százalékkal, 35 031 darabra nőtt.

A második legnagyobb kategóriát a nagyhaszonjárművek jelentik. Itt 7,7 százalékos éves növekedés mellett közel 100 milliárd forintra emelkedett a finanszírozott összeg, a szerződések száma 2 százalékkal, 3562 darabra nőtt.

A lízingcégek másik fontos szektora a mezőgazdasági termelőeszközök finanszírozása, az idei első fél évben azonban ez az ágazat továbbra is gyenge teljesítményt mutatott.

  • Az előző évihez képest 42 százalékkal, 39,5 milliárd forintra csökkent a finanszírozott összeg,
  • a darabszámban pedig 38 százalékos volt a visszaesés, így 1214 szerződéssel zárult ez a félév.

A kkv-k dominálnak

A magyar lízingpiacot továbbra is a kis- és középvállalkozások dominálják. Az első fél évben a finanszírozott összeg mintegy 58 százalékát ezek a cégek vették fel, de a nagyvállalatok is növelték részesedésüket, már 22,7 százalékot tesznek ki a teljes összegből.  A lakossági ügyfelek részaránya csak 9 százalékos.

Ugyanakkor a szerződések darabszámát tekintve a kkv-szektor aránya jelentősen csökkent, bár még így is a teljes piac 50 százalékát teszik ki. 

A lakossági szerződések aránya viszont majdnem megduplázódott az előző év első hat hónapjához képest, 2024 első fél évében már mintegy 20 százalékot tettek ki a teljes állományból, főként az autókereskedők akciói miatt.

A Széchenyi Lízingkártya program eredményei hasonlóak lettek a tavalyihoz, a konstrukció összességében 62 milliárd forintnyi új finanszírozást jelentett, a program keretein belül összesen 4155 szerződést kötöttek.

Az EXIMBank Baross Gábor Újraiparosítási Programja ugyanakkor nőtt 2023-hoz képest, 24 milliárd forint értékben 661 szerződést kötöttek. Míg a Széchenyi Lízingkártya program minden termelőeszköz-kategóriában jelen van, a Baross Gábor Újraiparosítási Program főként a nagyhaszonjárművekre és egyéb gépekre fókuszál.