Megkezdte őszi munkáját a Nagy Márton vezette Gazdasági Kabinet, melynek első ülésén a Kabinet tagjai áttekintették a globális és európai gazdasági folyamatokat, különös tekintettel a magyar gazdaság helyzetére – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A közlemény szerint kidolgozás alatt áll egy „újraindítási akcióterv”. Ennek részeként eddig már jórészt bejelentett vagy legalábbis meglebegtetett intézkedéseket tekintett át a kabinet. Azt is megvizsgálták, hogy
a hosszú távú lekötött megtakarításokat miképpen lehetséges opcionálisan, a lakosság döntésének függvényében, adómentesen felhasználni otthonteremtés céljából.
Eszerint a kabinet lehetővé tenné, hogy a lakosság – kellően vonzó kondíciókkal – inkább ingatlanbefektetésekbe forgassa át az állampapír-állománya egy részét.
A kkv-k támogatása
Az „újraindítási akcióterv” része továbbá
- a 17–22 év közötti fiatalokat segítő szakmunkáshitel,
- a családi adókedvezmény növelése,
- lehetséges lépések az otthonteremtés tekintetében.
A közlemény kitér a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) támogatására, ennek része:
- a beruházásaikat célzottan támogató 1+1 program,
- a kkv-k digitalizációját előmozdító program annak érdekében, hogy minden kkv saját honlappal és e-mail-elérhetőséggel rendelkezzen,
- közelebbről meg nem határozott, a kkv-k finanszírozásának javítását célzó intézkedéseket, a lehetséges új hitel-, tőke- és garanciaprogramok.
Az elfogadott döntéseket a kabinet a kormány szeptemberi ülésére terjeszti elő.
Nagy Márton új terveket osztott meg, Orbán Viktor is képbe került
A nemzetgazdasági miniszter szerint nincs finanszírozási nehézség, az extraprofitadókat azonban a tervezettnél később vezetik ki. Bejelentette: tervben van egy új kkv fejlesztési államtitkárság, és egy új beruházást támogató rendszer létrehozása.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!