A fővárosi Váci úti Schiller Szalonban 1991 óta forgalmaztak Opel járműveket, a tulajdonos azonban már más típusú járművekben látja a jövőt, és ezzel együtt az üzleti lehetőséget.
Az új Opel-modellek értékesítésével három évtized után felhagyó Schiller Autó Család az Opelek javítását és szervizelését márkaszervizként továbbra is ellátja – értesült a hvg.hu.
A lap hozzáteszi: mindezzel párhuzamosan Váci úti szalonjuk bemutatótermébe februártól BYD elektromos autó modellek kerülnek.
A szalon tulajdonosa mind technológiai, mind értékesítési értelemben az elektromos közlekedésben látja az autószektor jövőjét.
Még december végén jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, hogy a BYD igazgatósága 224 tárgyalás forduló után döntött úgy, hogy Szegeden építi fel első európai üzemét. Ez lesz a hatodik autógyár Magyarországon. Akkor Botka László polgármester és a miniszter is leszögezték, hogy nem fognak a városban akkumulátort gyártani, kizárólag autókat.
Ezen túl másfajta terjeszkedés is történik hazánkban a kínai óriáscég részéről: megkezdi a BYD tisztán elektromos járművei értékesítését Magyarországon, a kelet-közép-európai régióban elsőként – számoltunk be az eseményekről tavaly októberben.
Újabb üzletet kötött a magyarokkal a kínai BYD autógyártó
Stratégiai megállapodást kötött a Schiller Autó Család Zrt.-vel a BYD, ezzel tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon a kínai autógyártó.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!