„Az újranyitás nem azt jelenti, hogy végre rendeződött a HoReCa szektor helyzete, hanem azt, hogy megnyíltak olyan lehetőségek, amelyek eddig tudatosan korlátozva voltak. Az a félelmem, hogy az újranyitásnál csak a költségek fognak megnőni, a bevételek nem jönnek hasonló arányban, tulajdonképpen mostanra beigazolódott - mondta Gerendai Károly a vendéglők, kávézók, kocsmák és társaik újranyitása kapcsán tartott online kerekasztal-beszélgetésen. „A Costes Downtownban jelenleg több a veszteség, mint a bezárás időszakában.”
Gendur András, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Éttermi- és rendezvény szekció vezetője szerint az idei újranyitás teljesen más, mint a tavalyi, mivel az elmúlt egy évben sokan tönkrementek, illetve elhagyták az iparágat. Jelenleg nagy harc folyik a munkaerő visszaszerzéséért, miközben az élelmiszerárak és a munkabérterhek is nagyon megnőttek. Azok az éttermek szenvedték a legnagyobb csapást a járvány alatt, amelyek a turistaforgalomra alapoztak.
A lezárások alatt jelentősen megnőtt az áruház azon partnereinek a száma, akik a járványhelyzet miatt átálltak az elviteles szolgáltatásra – mondta Bősze Ákos, a Metro HoReCa üzletfejlesztési vezetője. Tavaly novemberben 11 ezer partner működtetett házhozszállítást, ez viszont januárban visszaesett 9 ezerre, mivel sokan nem tudtak felzárkózni ehhez az üzletághoz. A házhozszállításnak köszönhetően az éttermek üzemeltethették a konyhájukat, megtarthatták a munkaerőt, ezek pedig a mostani újranyitásnál nagy előnyt jelentenek.
A Metro munkatársa szerint a hazai vendéglátósok nem voltak elég felkészültek ahhoz, hogy jelen legyenek az online térben is. Sok Metro-partnernek nem volt honlapja, rendelési felülete, ezért a nagykereskedés digitális szolgáltatásokkal segítette a vendéglátóhely tulajdonosokat. Az elmúlt néhány hónapban a Metro 6000 HoReCa vevőnek segített abban, hogy gyorsan és egyszerűen elkészíthessék éttermük vagy kávézójuk weboldalát.
A vendéglátásban megjelent szakemberhiány miatt most a HoReCa partnerek a kevesebb munkát igénylő, konyhakész és fagyasztott termékeket keresik jobban. Az újranyitással járó jelentős kiadások miatt a menü is egyszerűsödött, a rövidebb étlapok jellemzőbbek.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Jó kis botrány néz ki a Pfizernél

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Már Ausztriába is átlóghat a száj- és körömfájás, elég egy kis szél
