Az ausztrál energetikai közüzemi vállalat, az AGL bejelentette, hogy további 850 megawatt (MW) méretű akkumulátoros tárolási kapacitást épít azt követően, hogy elkészül a már építés alatt álló 330 MW-os rendszerével. Az AGL több helyszínen, összesen mintegy 1,2 GW méretű, közüzemi felhasználásra épített akkumulátoros rendszert épít meg 2024 júniusáig, köztük egy hatalmas, 500 MW-os akkurendszert, mely Ausztrália legrégebbi áramtermelő szenes erőműve, a Liddell telephelyére kerül.
A Sydney közelében lévő, 1971 óta működő erőmű - mely fénykorában 2000 megawattos termelési kapacitással bírt, két éve 1680 MW-on volna képes termelni - ha szükség volna rá, és ha a működése rentábilis volna. De a szenes tüzelési technológia drágulása, a klímaváltozás politikára gyakorolt hatásai, valamint a rendszer életciklusának lejárta miatt is a Liddell old school rendszerét a jelenlegi tervek szerint 2023 áprilisában leállítják.
Az ausztrál energetikai óriáscég múlt pénteken jelentette be, hogy engedélykérelemmel fordult az Új-Dél-Wales-i hatóságokhoz annak érdekében, hogy a Hunter-völgybe 2024 júniusáig telepíthessék az új tárolórendszert. Az AGL több telephelyes integrált akkumulátor-rendszert épít a júniusban bejelentett kílmavédelmi nyilatkozat részeként, és mindezt a cég négy éven belül be is akarja kapcsolni a hálózatba.
Az akkumulátoros energiatárolás elengedhetetlen része a mai energiarendszerek rugalmasságának fokozásához, illetve a megújuló energiaforrások folyamatos rendszerbe integrálásához - mondta Markus Brokhof, az AGL üzemeltetési igazgatója. Véleménye szerint az energiatárolás támogatása az egyik biztos útja annak, hogy felszámolható legyen a megújul energiahordozók még nagyobb arányú termelésbe vonhatóságának. Ahogy egyre több megújuló energia kerül be az energiarendszerbe, egyre inkább támogatnunk kell a tárolási és megerősítő kapacitások fejlesztését - például a hálózati méretű akkumulátorok által - tette hozzá az igazgató.
Mindez az energiacég jelenlegi portfóliójának hatalmas átalakítását és kiterjesztését eredményezi, hiszen az AGL-nek jelenleg mindössze 30 MW elektromos tárolókapacitása van, de a korábban már bejelentett, Dél-Ausztráliába kerülő 330 MW-nyi új akkutelep mellé további 850 MW-ot telepít. Brokhof szerint az akkumulátor-technológia már most azon a szinten van, hogy az AGL bevállalhassa akár egész Ausztrália energetikai átmenetének vezetését "egy okosabb és hatékonyabb energiajövőbe".
A Liddell azért érdekes a magyarok számára is, mert hasonló stációkon ment keresztül, mint a ma már egyetlen működésben tartott magyarországi szénerőmű, a Mátrai. Ausztráliában, ahol a kormány sokkal nehezebben adja be a derekát a szénmentes energetikának, mint bárhol Európában, a szén célkeresztbe kerülése miatt az erőmű többféle menekülőutat is kipróbált, illetve keresett alternatívát - de hiába.
A széntüzelésű gőzturbinák mellett csak kis (2x25 MW) gáztüzelésű és vízturbinás erőmű (0,85 MW) indításáig jutottak el. De ugyanez a méretbeli probléma állt elő akkor is, amikor engedélyt kaptak a szénnel kevert növényi eredetű biomassza égetésére, amelyet a térség erdészeti hulladékból (faforgács, fűrészpor) biztosítanak. Ám ebből is csupán az erőmű termelési volumenének alig fél százalékát tudták "kizöldíteni"
Ördögi körbe-körbe
Visontán is hasonló az alaphelyzet, igaz, itt a német RWE-től a Mátrai Erőmű Zrt.-t megszerző Mészáros Lőrinc helyébe 2020. januárban a magyar állami energiaholding (MVM Zrt.) lépett. A régi menedzsment távozása - illetve: az ottani legutóbbi vezető, Horváth Péter energiahivatali elnöki visszaültetése - mellett csupán egyetlen hír jelent meg a Mátrai Erőműről. Ebben az volt olvasható, hogy továbbra is vannak ötletek arra, hogy mit lehetne a szénégetés helyett és után csinálni.
Palkovics László innovációs miniszter februárban megígérte, hogy 2025-re gázüzemi blokk is lesz Visontán, júliusban a cég erőműfejlesztési és stratégiai igazgatója erre ráerősítve - "a működés fenntartása és a keleti országrész áramellátási biztonsága érdekében" - pedig a további napelemrétek építése mellett egy 500 MW teljesítményű kombinált gázblokk építését ígérte. Az, hogy a korábban ismertetett terveivel ellentétben már nem beszélt a legalább 50 MWh-s méretű a ipari és/vagy akár rendszerszintű energiatárolási kapacitásról, legalább is meglepő. Azért is, mert a legnagyobb szükség, rendszer- és üzleti szintű perspektíva - de a cég állami tulajdonba kerülésével a legkisebb kockázat is - az energiatárolás felfejlesztésében látszik.
A visontai erőmű gázturbinássá alakításával kapcsolatban azonban több "csomót" is ki kellene tudni "bogozni".
A gázturbinás erőmű beépítése a szenes blokkok helyére nem új gondolat, de ettől még több probléma is van vele. Miközben nem arról van szó, hogy fizikailag a szenes kazán helyére épülne egy gázos, hanem az előbbit teljes egészében el kell bontani, és a telephelyen, és máshol kell építeni egy gázüzemű rendszerelemet - legkésőbb akkorra csatlakoztatva a meglévő, kiépített régi hálózati elemekhez, amikorra a kivonásra ítélt technológia leáll. A probléma ezzel az elgondolással egyrészt az, hogy miközben ez az elképzelés már két éve is időszűkében szenvedett, a gázüzemű szerkezeti "elem" rendszerbe beépítésére Visontán ma sincs kidolgozott terv. Inkább csak egy ötlet a sok közül, amellyel a Mátrai Erőmű korábban az EU-t is el szerette volna "kápráztatni".
A Tiszai Erőmű ügyesebb
Másrészt viszont a probléma az, hogy egy barnamezős beruházás részeként e területre épített gázerőmű nem csak lényegesen drágább, mint pusztán valamely "szántóföldre", üres telekre építés, de komolyabb tervezést, illesztést is kíván. Márpedig - ha pénzből az MVM-nek köszönhetően - esetleg nem is lesz hiány, időnek a Mátrai Erőműben éppenséggel híján vannak. Az időhiány egyik bizonyítéka az, hogy a visontaihoz hasonló álmokat dédelgető Tiszai Erőműnek már megvannak a fejlesztési engedélyei, s e dokumentációra az energiahivatalban már tavaly nyáron zöld jelzést kapott.
És bár maga a beruházás, amellyel energiahatékonyabb, nagyobb termelési kapacitású gázturbinás erőművé fejlesztenék az erőművet, máig nem kezdődött el, ez így is 12-18 hónapnyi előnyt biztosít a startvonalhoz még mindig csak készülő Mátrai Erőművéhez képest. Iparági forrásokból úgy értesültünk, elképzelhető, hogy a Tiszai Erőmű fejlesztője egyelőre valószínűleg nem tud (vagy nem mer) egymaga nekikezdeni a tervezett erőműbővítésnek.
Az, hogy befektetőre vagy új tulajdonosra vár a cég, azonban nem befolyásolja a visontai ábrándokkal kapcsolatos előnyét. Az is mátrai gázerőmű építése ellen szól, hogy az MVM a horribilis vételárat nagyrészt nem magáért a szenes erőművéért fizette ki, hanem az ahhoz biomassza alapanyagot beszállító, akkor ugyancsak Mészáros Lőrinc cégcsoportjába tartozó Geosol Kft. nevű cégért. Ezt a nyersanyagot azonban a gázturbina nyilvánvalóan nem tudja hasznosítani, így - ha a szenes blokkokat 2025-ben leállítanák, ahogyan az a jelenlegi engedélyek alapján várható -, akkor a biomassza nyersanyagot hasznosítani képes technológia felépítése volna inkább észszerű . Ellenkező esetben az sem biztos, hogy a jelenlegi rendszer 2025-ig kitermeli-e az állami tulajdonú cégnél a vételárát.
A már látható iparfejlesztési víziók alapján a visontai termelőegység földrajzi-energetikai pozíciójánál ráadásul a tiszaié sokkal előnyösebb; már csak azért is, mert utóbbi a Mol Nyrt. épülő poliolgyára közelében van, amely az erőművi termelés jelentős részét igényelheti. Ehhez képest a Mátrai Erőmű ipari-gazdasági szempontból ma már éppen nem az áramtermelés miatt jelentős (az évek óta produkált 500 MW körüli termelési potenciált ma már elég gyorsan és biztosan ki lehetne váltani mással), hanem mert ipari méretben gipszhez már csak itt lehet hozzájutni. Ugyanakkor az építőipari alapanyag gyártásának lehetősége a szénről gázra átállással megszűnik. Eközben viszont a kormány új energiastratégiájában a gáz - mint áramelőállítási alapanyag - részarányának drasztikus és következetes leépítése szerepel, 2040-re akár mindössze 2 GW-ig tolnák le a gáz arányát az energiamixben, ami viszont a jelenlegi gázerőművi leosztások mellett gyakorlatilag csak úgy elképzelhető, hogy a Mátrai Erőmű kedvéért piaci szereplőket szorítanak ki a rendszerből.
Mindezen túl azonban egy további tételen érdemes volna elgondolkodni. Azon, hogy a Vértesi Erőmű - melyet végül a veszteségekre hivatkozva az MVM záratott be 2010-ben - egy adott pillanatban mennyire hasonló pályamódosítás előtt állt. Az erőművet a kilencvenes években többször is megpróbálták eladni, majd költségvetési pénzekből, politikusi hozzájárulással tízmilliárdokat égettek el arra hivatkozva, hogy az ottani munkahelyeket meg kell menteni. De az a pont is citálható, amikor 2008 elején Kapolyi László (volt szocialista párti ipari miniszter, majd energetikai nagyvállalkozó) cége már szerződést írt alá az erőmű többségi részvénycsomagjának megvételére, erre az akkori GVH is rábólintott, Kapolyi pedig arra készült, hogy két, évek óta raktárban lévő orosz gázturbinát építtet be a szenes blokkok helyére. Annak az elképzelésnek is az volt az alapja, hogy a telephelyen meglévő erőművi alapinfrastruktúrával kedvező pozícióba lehet kerülni. Végül azonban abból a projektből nem lett semmi - leginkább mert az alapelgondolás 2008-ra korszerűtlenné, illetve túlságosan költségessé vált.
Az kéne, ami kimaradt
Ami az energiatárolásai rendszereket, illetve annak a Mátrai Erőmű területén való megjelenésének hiányát illeti: az ausztrál példa azt mutatja, hogy ha e kérdést valóban energetikai problémaként kezelik, akkor a Mátrai az új tulajdonosával máris tévúton jár. Illúzió ugyanis, hogy a szénerőműben dolgozók munkáját meg lehet menteni, mert erre csak részben, ugyanakkor komoly szintű átképzések árán nyílhatna lehetőség. És miközben a bányászokból nem lesz gázturbina-karbantartó, a gyöngyösi munkaerőpiaci prognózis érdemben pedig nem számol azzal, hogy az erőműből kikerülő munkaerő ne találna a térségben munkát.
Az ausztrál AGL példája azonban azt mutatja, hogy amennyiben a szénerőmű működésének okafogyottságát kizárólag energetikai kérdésként kezelik, (tehát: hogy miként képes a cég a korábbi árammennyiséget a hálózat és a fogyasztók számára biztosítani úgy, hogy az a saját profitabilitásának legalább megtartása mellett történhessen meg) úgy a legjobb választ az jelenti, ha a kizárásra és leszerelésre ítélt technológia helyére a láncban jelenleg hiányzó "szemet" tervezik és építik be. Leginkább erre érdemes tervezni, és nem pedig azt az elemet beépíteni, amelyből már van rivális a piacon.