Életet lehelt a rázós napokat maga mögött tudó Tesla-részvényekbe az alapító-tulajdonos Elon Musk azon új ígérete, miszerint olcsóbb elektromos és önvezető autókat dob piacra.
Mindeközben a Tesla várakozásai szerint a beruházási kiadások 2026-ban és 2027-ben meghaladják majd a 11 milliárd dollárt – adta hírül csütörtökön a Reuters az elektromos autógyártó cég csütörtöki bejelentése nyomán.
Az átszámítva mintegy 4304 milliárd forintnyi ráfordítási összeg erre az évre és a következő két pénzügyi évre értendő a friss közlés alapján.
Az elektromos járműgyártó nagyvállalat októberben még azt közölte, hogy a jövő évben 8 és 10 milliárd dollár közötti kiadásokra számít.
Feléledt a tőzsdén a Tesla-árfolyam
Musk-féle cég jegyzése kapcsán a brit lap egy másik cikkében azt írja,
a Tesla részvényei 3 százalékot erősödtek csütörtökön, miután Elon Musk ígéretet tett arra, hogy 2025 első felében piacra dobja a régóta várt olcsóbb modelleket, és júniusban megkezdi az önvezető jármű szolgáltatásának tesztelését.
A cégóriás vezérigazgatójának ígéretének köszönhetően a befektetők figyelmen kívül hagyták a gyengén muzsikáló negyedik negyedévet, amelynek során az értékkülönbözet csökkent, a bevétel pedig a várakozások alá esett a lassú modellfrissítések és az erősödő verseny következtében.

A Tesla autóüzletágával kapcsolatos kételyek azt követően kaptak erőre, hogy a kiszállítások 2024-ben először éves csökkenéssel zártak.
Az elektromos autók gyártásával foglalkozó cégóriás szerdán azt nyilatkozta, arra számít, hogy a járműipar idén visszatér a növekedéshez, de nem ismételte meg Musk tavaly év végi előrejelzését, miszerint 2025-ben az eladások 20 százalékról 30 százalékra ugranának.
Az eredmények egy olyan vállalatot szimbolizálnak, amely az autóipari „tiszta játékból” a mesterséges intelligenciával és a robotikával kapcsolatos rendkívül sokrétű játékra vált át"
– vélekedtek a Morgan Stanley elemzői.
Bizakodó a Tesla-vezér
A közelmúltban áremelést nyélbe ütő Tesla részvényei a közelmúltban annak reményében erősödtek, hogy Donald Trump amerikai elnök, akinek választási kampányát Musk mintegy negyedmilliárd dollárral támogatta, világosabb szabályozási környezetet biztosít majd a robotaxik számára.
Kapcsolódó
A techmilliárdos elmondása szerint az autógyártó megkezdi az önvezető fuvarszolgálat felügyelet nélküli tesztelését a texasi Austinban. Bár a cégvezető nem közölt részleteket sem a szolgáltatás működéséről, sem a járművekre vonatkozó árakról.
Túltolhatta Musk a politikát, nélküle behúzta a kéziféket a Tesla
Ahogy arról beszámoltunk, a Tesla a 2025-ös évtől egyelőre annyit vár, hogy visszatérnek a növekedéshez. Vajon ez elegendő lesz az egyébként durván felpumpált részvényárfolyam megtartásához? Részletek cikkünkben.A Tesla hozzávetőlegesen 40 milliárd dollárral növelheti piaci értékét, ha a piac előtti nyereség megmarad. A részvény a tavalyi évet 62,5 százalékos erősödéssel zárta, és a 12 havi határidős nyereség becslésének 118-szorosát érte el a Ford értékéhez képest – elevenítette fel a Reuters.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Orosz-amerikai megállapodás született, a magyar kormányfő vétózott

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Patthelyzet a Csúcshegyen, leválna a fővárosról Óbuda széle
