A BAMO, a korábbi hagyományoknak megfelelően, ismét egy sajtóbeszélgetés során ismertette az ácsi katódgyárral kapcsolatos legfontosabb eseményeket, így azt is, hogy március 1-én benyújtották az egységes környezethasználati engedélyt (KHV, EKE), amely elbírálására kilencven nap áll a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatalhoz rendelkezésére.
Nyárra már minden papír meglesz
Fülöp Ferenc közkapcsolati és kormányzati kapcsolati igazgató felidézte azt is, hogy tavaly augusztus óta a leendő gyár területén a Magyar nemzeti Múzeum feltárt egy XII. századi Árpád-kori falut, és még zajlik a leletek feldolgozása. Negyvenre nőtt a cég alkalmazottainak száma, vannak már ügyvédek, pénzügyesek, HR-esek is, a magyarok létszáma három fő. Ugyanakkor a tervezőpartner egy magyar vállalat, az Óbuda Építész Stúdió Kft., mint ahogy a környezetvédelmi tanácsadó cég, az Imsys Kft. is hazai vállalkozás. Fontos még, hogy szeptemberben megtörtént talajmechanikai tesztelés, így az előzetes építési engedélyt decemberben már benyújtották két üzemcsarnokra.
Az igazgató kiemelte az ácsiakkal való kapcsolatot is, 2026-tól már az önkormányzatot gazdagítja a termelés után befolyó iparűzési adó, de a cég adományozott egy játszóteret is a közösségnek, amelyet legkésőbb májusban már használatba is vehetnek a helyiek. Az összevont engedélyezési eljárás 90 nap, amely során lesz egy 30 napos kifüggesztési időszak, amely során öt napon belül kell válaszolni a felmerülő kérdésekre. A két engedély birtokában tud majd a Bamo építési engedélyt igényelni, ami újabb 15 napot vesz igénybe, de júniusra meg lehet az építési engedély (aminek a melléklete lesz a környezeti engedély is).
Az elképzelések szerint 2025 első felében indulhat a termelés. Viszont akkor még csak ötvenszázalékosan üzemel csak a katódgyár, az eredeti elképzelés szerint százezer tonna lesz az éves kapacitása az üzemnek. Ennek mozgatásához napi 20-30 kamionra lesz szükség, de a telephely közel van az a M1-eshez, így ebből a megnövekedett közúti forgalomból keveset fognak érzékelni az ácsiak.
Fülöp Ferenc leszögezte,
túlteljesítették a kibocsátásokra vonatkozó összes elvárást, bőven a szabványértékek alapján lesznek az adatok.
A helyszínen már épült egy konténerváros, de abban még irodák vannak. Az még a munkafolyamtoktól függ, hogy a későbbiekben elegendőek lesznek-e a környékbeli szálláshelyek. Mert a cél, hogy Ács környéki vállalkozásokat szeretnének bevonzani.
Egy közepes kínai cég egy éves bevételéből finanszírozhatóvá válna a magyar oktatás
A Huayou Cobalt úgy döntött, érdemes kommunikálnia a magyar nyilvánossággal. Így működik egy óriás: KATTINTSON!Egyébiránt a gyár működése folyamatos lesz, megállás a nélkül, a hét mindennapján, a nap huszonnégy órájában. Továbbra is kilencszáz munkavállalót vennének fel, de körülbelül négyszáz alkalmazottal kezdik meg a termelést jövőre. Felmerült a vendégmunkások alkalmazása is. Fülöp Ferenc elmondta, a cél az, hogy minél több magyar ajkú munkavállalót foglalkoztassanak az üzemben. Körkörösen kezdik el a keresést, és eljutnának Révkomáromba is a toborzással. Érdeklődésünkre sem árulták el, milyen béreket kínálnak a különböző pozíciókba, de nemcsak a jövedelem lehet vonzó a helyiek számára, az is előnynek számít, hogy nem kell így hosszú órákat ingázni Győrbe, vagy épp Dunaújvárosba.
A kínaiak is tanulnak
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy zajlik a környezetvédelmi engedélyeztetés, ugyanis az akkumulátoripar kritikusai szerint egyelőre nem áll készen a magyar jogszabályi környezet a betelepülő új technológia szabályozására.
Folyamatosan tanul a hatóság is ezekből a magyarországi beruházásokból és tartja a lépést, szerencsére
– válaszolta az Economx felvetésére Kovács András, az Imsys Kft. ügyvezető igazgatója. Elmondta azt is, hogy extra műszaki védelemmel lettek ellátva a koncepciótervek, a hatósággal és a technológiát tervező cégekkel folyamatos konzultáció zajlott, illetve ahol a hatóságok kérték, ott szigorították a technológiát.
Példaként felhozta a csapadékvíz-elvezetést. A területre (nem zöld felületre) hulló csapadékot puffertárolóba gyűjtik, és egy külön vízkezelő-egységen keresztül megtisztítják azt. Ennek eredményeként
a területre hulló csapadékvíznél tisztább víz fog távozni az üzemi területről,
utalt a mérnöki iroda vezetője arra, hogy így a megakadályozható, hogy bármilyen anyag kijusson a természetbe az üzemből. De a szakértő elismerte, hogy plusz gondolkodást és plusz műszaki megoldásokra volt szükség az engedélykérelmek összeállításakor.
Fülöp Ferenc ehhez hozzátette, hogy ezek mind plusz költséggel jártak, amelyek a tervezésnél még nem jelentek meg.
Arra is rákérdeztünk, hogy az elmúlt időszakban mennyire változott meg a kínai beruházók szemlélete a magyarországi beruházásokkal kapcsolatban.
Hogyan kommunikáljon egy kínai cég Magyarországon? Mutatjuk!
Ahhoz, hogy megismerjük az új iparágat és a szereplőit, kérdeznünk kell. Az Economx interjújából kiderül, kinek mit kell tanulnia a másiktól. MUTATJUK!Mindenképpen tanulnak ők is, és elfogadják, hogy itt, Magyarországon sokkal-sokkal részletesebb terveket kell már előre elkészíteni,
nem pedig az építkezés során kell változtatni a terveken – válaszolta a kormányzati kapcsolati igazgató. A tervezés elején a kanai fél még az ácsi katódgyár esetében is azt hitte, gyorsabb lesz ez a folyamat, de
már most 2-3 hónapos csúszásban vannak a tavaly szeptemberi menetrendhez képest.
Arra kérdésünkre, hogy mennyire tekintenek optimistán a kínai beruházók a hazai akkumulátoripar kiépítésére, a BAMO képviselője inkább arról beszélt, hogy a nagy kép az az európai elektromos autóipar kétségtelen fejlődése. Az elektromos akkumulátorgyártás még gyerekcipőben jár, de a kapacitások növekedni fognak, ahogy a zöldenergia felhasználásának mértéke is, erről fog szólni a következő 10-20-30 évünk - tette hozzá.
Ez nem egy akksigyár!
A kínai Huayou Cobalt magyarországi leányvállalata,
a BAMO Technology Hungary Kft., Ácson 1,3 milliárd eurós beruházással épít katódanyag-gyárat.
A projekt 2023 decemberében megkapta az előzetes építési engedélyt, így a területen megkezdődött a földmunka és egy csarnoképület mélyalapozása, 41 ezer négyzetméteren.
A hivatalos közlés szerint az alapanyagok közúton érkeznek a létesítménybe, kétrétegű big-bag zsákokban. Naponta 25-30 tehergépjármű fordul meg majd várhatóan a területen, szállítás kizárólag 6 és 22 óra között történik.
Az anyagok rakodása, mozgatása automatizáltan, vezető nélküli targoncákkal történik, emberekkel nem érintkezve. A zsákokat daruval emelik a háromszintes gyártósor tetején található tartályokba, ezután történik meg az anyagok többszöri keverése, aprítása, illetve égetése. Az anyagot kerámia égetőtégelyekre helyezve elektromos kemencén engedik át, majd mossák, víztelenítik és szárítják. A létesítmény villamosenergia-igénye mintegy 1382 megawattóra lesz naponta.
A technológia egésze zárt, por nem lesz az üzemben. A helyiségekben nagy hatékonyságú porelszívást és porleválasztást alkalmaznak. Az elkészült katódanyag is kétrétegű big-bag zsákokba kerül, majd automata targoncával a raktárépületbe viszik, ahonnan teherautóval szállítják el.
Az akkumulátor-gyártás és a katódanyag-gyártás két teljesen különböző gyártási folyamat. Alapvetően mások a bemenő és kimenő anyagok és a felhasznált technológia is. A katódanyag előállításához kétféle alapanyagra van szükség, a lítiumsóra, illetve a prekurzorra, ami egyfajta homogén fémhidroxid, a fémrácsban nikkel, mangán és kobalt atomokkal.
A katódanyag-gyártás során csupán háromféle hulladék keletkezik. Az egyik a kerámiatálca, amelyet bizonyos számú használat után cserélni kell. A másik hulladék az anyagok tárolására használt big-bag zsák, a harmadik pedig az az iszap, amely a levegő többszörös szűrésre végén, a vizes mosást követően visszamarad. Ezeket az anyagokat egy szerződött alvállalkozó fogja a jogszabályoknak megfelelően elszállítani, kezelni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!